A mai napom a másnaposság leküzdéséről szólt, és mivel összesen 2 órát aludtam, azt is sátorban, utána meg a Velencei-tónál hesszeltünk - nem, ma nem edzettem.
Nem is nyújtok, így határoztam bölcsen. Tényleg nagyon kivagyok, és valahogy nem érzem okos dolognak, hogy ennyi sör, ilyen kevés alvás és 40 ezer fokban való strandolás után bármivel is próbálkozzak.
Pihenjen csak egy napot a kis testem. Végül eljutok odáig, hogy megfontolt leszek:)
Ahogy a lenti képen egy tojással játszom, ez nagyon esélyes.
Holnap előszedem a jian-t (kétélű egyenes kard). Szégyen, de 3 éve nem volt a kezemben, és mindent elfelejtettem.Van egy viszonylag jó videóm a formagyakorlatról, az alapján megpróbálom összerakni majd a dolgokat. Elvileg a test emlékszik. Tudja.
Holnap kiderül.Ééééés ezt nektek:
Egy (tan)mese, hallottam már régebben is, most K. hozta el egyik edzésre, és kérte: a következő alkalomra írjuk le, számunkra mi a tanulság, mit juttat eszünkbe a történet.
Fogalmam sincs, végülis kik vagytok ti, akik olvassátok ezt a blogot (és miért?:D), de nagyon örülnék, ha elolvashatnám a ti verziótokat is.
– Nem is olyan rég, itt a Lüliang-hegyekben, egy szerzetes kint az erdő szélén
meditált. Még nem merült mélyen gondolataiba, így a legapróbb erdei zajt is
jól hallotta.
A sok megszokott hangból egyszer csak szokatlan, de ismert neszt
szűrt ki. A szerzetes felugrott, s hihetetlen iramban futásnak eredt. Izmai
azonnal engedelmeskedtek, légzése olajozottan gyorsult, teste minden porcikája
bámulatos összhangban működött megfeszített akaratával. Nemhiába edzette testét
és szellemét két évtizede könyörtelen gyakorlatokkal, naponta hosszú órákon
át. S ez most először, az életét menti meg. A szerzetes nyugodt volt, tudatosan
kereste a menekülés útját, s meg is találta. Odaért a szakadékhoz, és levetette
magát.
Biztos volt benne, hogy estében bele tud kapaszkodni a lelógó erős indákba.
Így is történt. Megkapaszkodott. A tigris épp akkor ért a szakadék szélére.
Mancsaival nem ért le az indákig, de nem tágított a sziklás peremről. Lefelé
sem volt menekvés, a hasadékon túl mély volt, az alján éles kövek. Maradt tehát
az inda, amelyen lógott. Ám ekkor egy fehér és egy fekete egér jelent meg az
indák közt, s rágni kezdték a szárakat. Azok szép lassan vékonyodtak, majd sorban
elszakadtak. A tigris még mindig odafent volt.
Ebben a pillanatban azonban a
szerzetes egy gyönyörű nagy szem szedret vett észre az indák fölé hajló faágon.
Odanyúlt érte, leszakította és bekapta. S lám, milyen nagyon édes volt!
Ha meg kell halni, akkor meg kell halni. Ne fuss el.
VálaszTörlésHűűű mennyi tanulság, fel sem tudnám sorolni hirtelen. Ha eltekintünk attól amire egy átlag ember először gondolna (tudniillik az a már-már közhellyé váló gondolat, hogy bármennyire is tele van az élet negatívumokkal, bármennyire szar is a helyzet, lássuk meg mindig a jót), akkor szerintem pl. nagy-nagy tanulság, hogy nem szabad hezitálnod, hinned kell magadban. Nem szabad, hogy meginogj, hogy elgondolkodj: vajon menni fog-e? Biztosnak kell lenned abban, hogy elkapod azt az indát, máskülönben nem fogod. Ez a gondolat az én életemben számtalanszor bizonyult már igaznak, nem egyszer kerültem ilyen helyzetbe.
VálaszTörlés"Fizesd meg a szeder árát!"
VálaszTörlés:)
Egy finom, édes szeder, mint utolsó élmény - páratlan. De ha a szerzetes megretten, ledermed, amikor meghallja a tigris közeledtét, az azonnal megöli őt, és a szerzetes sosem ízleli meg azt a szedret. Az utolsó pillanata nem egy édes élmény lett volna.
Évek munkája volt abban, hogy eljusson a szederig...
Amit én írtam arra az edzésre: Amíg van lehetőséged, hogy változtass a téged körülvevő dolgokon (tegyél érte, ellene), addig mindent meg kell próbálnod. Bízni a képességeidben, tudásodban, eljutni a korlátjaidig és átugrani azokat.
Amikor viszont már mindent megtettél, és tudod: nincs hatalmad valami felett, akkor... engedd el. Ne görcsölj, ne pánikolj. Az utolsó percet töltheted rettegésben, vagy úgy, hogy észreveszed és kiélvezed az adott pillanat szépségét.