Kóstoló

Olvastam Lusta Shaolin bejegyzését, és eszembe jutott, hogy amikor elkezdtem írni ezt a blogot, egy jóbarátom figyelmeztetett: "ha edzésről, vagy sportteljesítményről írsz, előbb-utóbb be fognak kóstolni".

Nem nagyon értettem, mire gondol. Ki, miért kóstolna?  Bárhogy is nézzük, a blogom alaphangvétele nem afféle "háhááá, ma is lenyomtam ezer fekvőtámaszt és megvertem mindenkit". 

Mégis igaza lett az ismerősömnek. 

Én itt csak leírom, mit játszottam aznap (ha van kedvem leírni...), és hogy mi járt a fejemben ezzel kapcsolatban. Azt is leírtam eddig is mindig, ha valami nem ment, sőt, leginkább azzal foglalkoztam. Egyszerű a képlet: azért gyakorlok sokat, mert nem vagyok tehetséges sztáralkat, akinek gyakorlás nélkül is mennének a dolgok. 

Mégis... 

Egyre több embertől jön ez a furcsa hozzá(m)állás, hogy... "Na, akkor bizonyíts." Nem így mondják, de érezhető.

És a tanácsok, a kéretlenek.

Én azért írogatok ide, hogy átlássam kicsit, hogy haladok, min kéne javítani. Mert az én fejem sem káptalan:) Sokszor kérek és elfogadok segítséget, tanácsot. De általánosságban azért inkább te is magaddal foglalkozz, a saját hibáidat javítgasd, ne az én gyengeségeimre mutass rá görcsösen. 

Sose mondtam vagy írtam, hogy kemény/menő/frankó kungfus vagyok. 

És tesztelgetni sem kell, nem szeretem. 

Sok példa volt mostanság erre is, az egyik kedvencem: Kálvin tér, tömeg, részemről egyetemről indultam hazafelé, fáradtan. Váratlanul hátulról rám vetődött valaki (rég nem látott ismerős). De jó volt látni őt, örültem neki. Utána jött az üzenet, hogy na, mégse vagyok olyan hú de shaolin, gyúrnom kéne még egy kicsit erre, mert mi az, hogy csak úgy mögém lehet lopózni.

What. The. Fuck. Most komolyan.

"Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád." (fogalmam sincs, melyik filmből)

Igen, vagy kicsit finomítva: nem arra  figyel, hogy ő nem tudja, hanem arra, hogy te sem tudod még tökéletesen, ergo bele lehet kötni.Az meg tökjó, nem? Addig se kell azzal a kellemetlen érzéssel foglalkozni, hogy ő még csak nem is tesz érte, hogy tudja ezt a valamit.

Késő van már, ilyenkor születnek ilyen bejegyzések. De érett már.

Valószínű, hogy olyanok fogják magukra venni, akiknek pont nem kellene, de én most (meg máskor, máshol se) nem fogok neveket sorolni.

****

És hogy mit edzettem ma?

Leginkább zsákoltam, erősítettem kicsit.

Zsákon így játszottam:

• 3x1 perc lengyel 
• csak balegyenesek (2 perc)
• csak jobbegyenesek (2 perc)
• bal-jobb egyenes (1,5 perc)
• csak balkézzel mindenféle ütés -> egyenes, horog, felütés, testütés, csapott... (2 perc)
• ugyanez jobbkézzel (2 perc)
• és a végén kombózva mindent (3 perc)

A (pöttyök közti) szünetekben mindig megcsináltam 20 bicskát, 10 tolórúgást zsákon, 20 páros lábas felugrást (lábak a mellkashoz felhúzva)

Na, ez után részemről esélytelen volt például fekvőtámaszozni. Rongyként lógtak a karjaim:)

Amúgy a boxzsák az az eszköz, amit nagyon, nagyon megéri beszerezni. Ha kint tombol a jégviharzombiapokalipszis, akkor is be tudsz úgy melegíteni rajta, hogy konkrétan izzadj  - nekem ez mással (pl. ugrálókötéllel) nem sikerül lakáson belül. 

Meg húzódzkodórudat, falba fúrhatót, na azt is érdemes lenne, tervezem is. Főleg lábelemelésekre használnám, de persze húzódzkodnék is rajta, azt úgyis annyira szeretem. Annyira. Fúúúj.

Nincs címe

Péntekenként K. önvédelmi edzést fog tartani, shaolin technikákat alkalmazva, ofkorz.
Kezdő csoport lesz, elvileg főleg nőknek.
Lehet jönni, tuti jó lesz.

Ezt a videót is tőle nyúltam. Mint tudjuk, nem vagyok oda a motivációs dolgokért, de ennek azért van egy sodrása.

Ma az edzés háromnegyedénél már fel kellett adnom a beöltözősdit, mert esélyes volt, hogy összeesek és elhalálozok. Azt a vízmennyiséget is kiizzadtam, amit csak jövő héten fogok meginni.

Október 14-én szintvizsga, ugyebár. Most azt mondom: amennyi munkát én belefektettem a kungfuba, az edzésbe az utóbbi hónapokban, az alapján nincs mitől félnem. Én megtettem mindent.

Október 6-án a szakszövetség országos bajnokságának 2. fordulója, 3 formagyakorlat kategóriában indulok  (pusztakezes, rövidfegyveres, hosszúfegyveres)

Október 20-án magyar bajnokság, döntő - azért lenne jó nyerni, mert akkor tavasszal mehetnék az EB-re

November 23-25. nemzetközi verseny - hát ezen 2009-ben siralmasan szerepeltem, szépíteni kéne. Meg sandázni is, de majd meglátjuk, addigra milyen formában leszek.

Dolgos napok, hetek ezek, szponzorok jelentkezését várom, ételt bármikor végtelen örömmel fogadok, masszázst, csontkovácsolást is:)

Szabadon

Ma csak felmásztam a Gellért-hegyre, átnéztem a szablya ji ben gongokat (alapgyakorlatok, mondhatni bázistechnikák), aztán megcsináltam a szablya formagyakorlatot ötször, a bot formát háromszor.

És ennyi.

Megbeszéltem az izmaimmal, hogy inkább pihenjenek kicsit.

Ettől még nem érzem úgy, hogy hiába mentem fel, vagy ilyesmi. Gyakoroltam, mozogtam - ez már csak jó lehet.

Nem hiszek abban, hogy ha valamiből csak keveset csinálsz, vagy épp nem teljes erőbedobással, akkor az nem ér semmit. 

"Ha nem csinálod rendesen, inkább ne is csináld"- szokta mondani egy ismerősöm. Szerintem meg: Csináld, akárhogy is. Ahogy épp megy, ahogy bírod, ahogy épp kedved van. 

Ha elvégez az ember 5 felülést, na attól nem lesz kockahasa, az igaz. De még mindig előrébb van, mintha egyetlen darabot se csinált volna meg...

Én legalábbis így gondolom.

Hasonló okokból mászok a falra a Yoda-mondástól: "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!"

Jajjj.

Próbálkozás. A leghasznosabb dolgok egyike. Ebből alakul ki minden.

Lehet próbálkozni, lehet hibázni. Ha nem lehetne, a babák sosem tanulnának meg járni... Ők is egyszerűen csak próbálgatják, mire is képesek, mit is lehet csinálni ezzel a lábbal, kézzel, testtel. Kísérletezgetnek. 

Gondoljunk csak a hétköznapi nőre (ne rám, én ma is csak bedobtam a csirkemellet a sütőbe): benéz a hűtőbe, kamrába, és az elérhető hozzávalókból összedob valamit. Tesz bele egy kis ilyet, egy kis olyat, rég eltért a recepttől, és ki tudja, mi lesz belőle, milyen lesz? És hol aggódik ezen? Hát akar ő kapásból páratlan ízvilágú, gasztronómiai műremeket alkotni, hogy "kéjtől zokogjanak az ízlelőbimbók"? Akkor ragaszkodna valamelyik sztárszakács sztárreceptjéhez, betűről betűre. Inkább kipróbál ezt-azt, aztán lesz, ami lesz -de az a sajátja lesz.

Az ölelésnek sem lesz mestere rögtön az ifjú legény. Játék, próbálkozás, felfedezés, kísérletezgetés - ezek tök jó dolgok, pláne, ha a saját képességeinket kutatjuk épp.

Na jó, megyek aludni.

make you sweat

A shaolin ruháról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy lenge nyári viselet lenne. Réteges is, bő is, tartja is a meleget, nem mindenképp egy Dry Fit technológiával készült holmi.

A teljes ruhát edzésre szinte sosem vesszük fel, a felsőben tényleg nem akkora élmény mozogni. Talán egy edző van, aki megköveteli, hogy minden edzésen ebben legyenek a tanítványai, de ott nem is maradtam sokáig (respect a tigriseknek). Viszont vizsgára, versenyre kell.

Illetve a kínai mester edzésén is ebben toljuk, szenvedünk is rendesen, plakátokon lehetne mutogatni az izzadt arcunkat, " no pain no gain", meg "no excuses" és hasonló feliratokkal.

Így hát az utóbbi időben ha edzek, vagy gyakorlok, beöltözök, mint állat: hosszú nadrág, hosszú ujjú felső, laza futódzseki (nem bélelt, azért na..). Szokjam a meleget. 

A vizsga előtt 1 héttel már minden nap a rendes shaolin ruhában fogok gyakorolni, mert azért nem csak annyi a csel ebben, hogy meleg, hanem sok-sok kis gonosz része van a ruhának, amiben bele lehet akadni pl. fegyverrel. 

Tehát beöltözve edzek, aminek az az eredménye, hogy 5 perc bemelegítés után már a fülcimpámról is folyik a víz, illetve a fülemen keresztül is próbálok levegőt venni, amíg kopoltyút nem növesztek. Kevesebb bemelegítés is elég így, és a nyújtás is sokkal könnyebb, újra kacérkodom azzal a spárgatémával:) 

Más: Xinyi Quan.

A "szív és az értelem ökle".

Ezt a formagyakorlatot tanította meg K. az edzőtáborban, azóta is szerelmes vagyok belé.

Magas szintű forma ez, meg is lepődtem, hogy "megkapom". Aztán rájöttem: rengeteget tud ez segíteni abban, hogy lágyabbak, folyékonyabbak legyenek a mozdulataim.

Kevert forma, félig belsőerős (sőt, tán háromnegyedig is..), a lassú, chivel teli mozdulatokat hirtelen váltja fel egy-egy kirobbanó ütés, rúgás. Gyönyörűséges.

A videón 1:19-től csinálja B., gyorsabban, mint szoktuk, de hát bemutatóról van szó. Közvetlenül utána K. lánccal játszik benne, érdemes azt is megnézni.

Viszonylag keveset foglalkozok mostanság ezzel a formával, inkább azokat gyakorlom, amik versenyre, vizsgára kellenek. Na de majd a vizsga után.... 

De: pár napja a Gellért-hegyen megmutattam egy volt edzőtársamnak, csak amolyan feelingesen. Mondván, sötét van, úgyse látja. 

Erre ő közölte, hogy "demotiválóan jó" a mozgásom, nagyon tetszett neki. 

Igazából nem is lehet elmondani, mennyit tud jelenteni egy-egy ilyen visszajelzés. Hogy valaki azt mondja, "példaképe lettem", még ha szerintem nem is gondolja komolyan.

Ami fontosabb, amit utána írt: "Te a Xiny közben belül mosolyogtál, éreztem." 

Sokan láttunk már bunyósokat, akik meccs közben mosolyogtak. Nem kihívóan, vagy pimaszul: egyszerűen csak ellazultak voltak, jelen voltak a pillanatban és jól érezték magukat, élvezték a "játékot". A harcos nyugodt mosolya - engem lenyűgöz. 

Így kellene megcsinálni minden formagyakorlatot, ezzel a belső mosollyal.

A fene

Sikeresen megfáztam.

Nálam ez az utóbbi években valahogy mindig rettentő sokáig elhúzódott: az év elején pl. majdnem 2 hónapig köhögtem.

Most "csak" torokfájás, fejfájás, nátha, gyengeség. Az utóbbi a killer, mert most épp hogy erősségnek kellene lennie:)

Tolom a meleg teát ezerrel, ginseng ampulla, meg most szereztem neocitrant. A népi gyógymódokat az elmúlt években mind kipróbáltam, mert persze mindenkinek van valami tuti tippje: pálinka, forralt bor, mézes citrom, citromos méz, hagymatea, fokhagyma, fokhagymás méz, hárs-csalán-mittoménmilyen gyógytea, szauna, párologtató, kamillás gőzölés, egész nap csak alvás...

Mind TUTIBIZTOS módszer, elmúlik tőlük még az aids is.

Az én megfázásom viszont nem.

Mindegy,  optimista gondolatokkal igyekszem kezelni a dolgot, óvatjával gyakorolni, edzeni. 

Nyúúúúúúúúúlik

A spárgáról rég írtam, jelenleg  messzebb vagyok tőle, mint valaha - legalábbis szerintem.

Niki, aki sportakrobatika edző, és emellett velünk kungfuzik, tegnap közölte: márpedig nekem megvan az angol spárgám.

(ezen elcsodálkoztam rendesen, de valószínűleg arra értette, hogy le tudna nyomni annyira... :) )

Pár kép, ami ehhez kapcsolódik, tábori az összes:

Sportakrobatikás lányok is velünk táboroztak, megkértem őket, segítsenek nyújtani. Na, ilyet nem tesz az ember. Mert ezek a kedves kis lányok állatok: mire észbekapsz, négyen körbevesznek,  szólnak, hogy ülj terpeszbe, aztán az egyik az egyik lábadat húzza, másik a másikat, harmadik a kezednél fogva előre, a negyedik meg ráül a hátadra.

A páros nyújtás amúgy megszokott, és jó is. Pillangóülésben én pl. egyedül nem is tudom rendesen lenyomni a lábam.

Kinyiffant Béka Ászana. Ne ijedjen meg senki, épp helyzetet változtattam, azért ez a beteg póz. A sztori lényege: a lehető legszélesebb terpeszedben vagy, majd leteszed a felsőtested a földre, és átcsúszol hasonfekvésbe, zárod hátul a lábad. Aztán innen vissza terpeszbe. Mint egy csúszómászó kis lény.

Lábat fel, először ilyen cuccokra, polcra, korlátra, akárhova, aztán fára, mert ott nehezebb megtartani. És persze egyre magasabbra.

Ez is még helyezkedő pozíció épp.  Rájöttem amúgy: a lábam tök laza. A csípőm a  tré.

Ha így felemeled a kezed (oldalsó tartás, vagy bármi más is lehet), tuti meglesz mindkét oldalon a spárga, egyszerűen a testsúlyod és a gravitáció mgoldja:)

Houston, we have a problem

Valami varázslat esete foroghat fent, más nem lehet.

Ugyanis 3 éve, amikor még jócskán gyengébb voltam, valahogy képes voltam megcsinálni a 40 fekvőt, 4 perc mabut és 40 bicskát a szintvizsgán.

Most nem tudom megcsinálni az ötveneket. 

A mabu még oké, megvan, bár azon is kell még gyúrni, hogy kicsit se izegjek-mozogjak benne. 

De bicskából kb. 35 ment, fekvőből 30. 

Hol a csel? Egyszerűen megnézném, hogyan csináltam akkor. Nagy esély van rá, hogy kihasználva a shaolin ruha bő szabását, a végefelé már alig hajlítottam a karom fekvőtámasznál. És így tovább..

Most meg már jól akarom csinálni. Ami sokkal fárasztóbb és nehezebb. Ráadásul mivel annyira rákoncentráltam arra, hogy jól, pontosan csináljam, nem is megy másképp. Pl. ma biztosan ki tudtam volna még préselni azt a 15 bicskát még, de nem szabályosan, és azt meg már blokkolta az agyam. Fú, ez így nem annyira érthető, de sebaj, sosem pályáztam goldenblog díjra.

Kétségbe nem estem amúgy: kicsivel több, mint 3 hetem van még. Megoldom:)
Nehogymá' ezen hasaljak el.

Apróságok

• Adtam egy új, magyar nevet a Da Hong Quannek, ami kifejezi mindazt, amit jelenleg érzek ezzel a formagyakorlattal kapcsolatban, de ezt sajnos nem oszthatom meg itt a nagy nyilvánossággal, mert akkor soha az életben nem lenne belőlem kungfu tanár. Ha valakit érdekel, írjon és kérdezzen meg.

• Van ez az oldal: http://www.bodyrock.tv/
  
  Érdemes látogatni, szétnézni a videók között, mert jó kis gyakorlatokra lehet bukkanni, saját testsúllyal, sok izometrikus gyakorlat, sok kombinált jóság.
  Pl. ebben a videóban a második gyakorlat nagyon tetszik, kungfuhoz pont jóféle, főleg, hogy az egyensúlyra is gyúr. 
  (Nekem mondjuk mindig legalább 2x meg kell néznem a videókat, mert elsőre végigröhögöm őket: ez a már az elején izzadós-nyögős-zihálós-fújtatós stílus, meg a triplára szilikonozott, felnyomott mellek ugrálása mindig kiüt. Esélyesnek tartom, hogy a rajongók nagy része csak ezek miatt nézi a videókat, de ha az ember túljut azon, hogy nyüszítve fetreng a nevetéstől, tényleg egészen jó ötleteket kaphat.)

• Szép elhatározás volt, hogy minden nap legkésőbb 11-kor lefekszem aludni, de ha 11-re érek haza....
• A fegyveres (bot, szablya) edzést jelenleg a Gellért-hegyen oldom meg magamnak, de nagyon jó lenne valami közelebbi helyet találni, mert így sok idő elmegy azzal, hogy odacaplassak, visszacaplassak. Bemelegítésnek jó a hegymászás persze, de 24 órából áll egy nap, és rengeteg mindent kellene még gyakorolnom a fegyveres dolgokon kívül. Itt a környéken több olyan ház van, ami belső kertet, vagyis teret zár közre, ezekben gondolkodom. Az, hogy a házakban lakó nénik-bácsik-stb. nézzék tévé helyett a gyakorlásom , nem túl motiváló, de majd meglátjuk, mennyire tudom ignorálni őket.
• Elég rossz passzban vagyok az utóbbi napokban, hetekben, ki tudja, a feng shui, a maja naptár, vagy az az oka, hogy huzamosabb ideje nagyon feszített volt a tempó, nagy volt a hajtás mindenhol (edzés, az egyetemmel kapcsolatos dolgok, alapítványi képzés és munka, pénzkeresés...). Érzem, hogy fogy az erőm, egyre többször vagyok lehangolt, szomorú a nap végére. 
  Most veszettül kell(ene) a pozitív visszajelzés, apró megerősítések, dicséretek. 
  Ezeket nem dobálják ugye, szóval valahogy nekem magamnak kell megtalálnom őket, különben összedől a kártyavár. Nagy esély van rá, hogy feltúrom majd az emlékeimet, és jól előszedek mindenféle egónövelő, pozitív dolgot, aztán leírom ide. Én szóltam...
  (kiírhatnám post-itekre is a lakás különböző pontjain, de még én sem olvasom ki az írásom)

Vizsga

Ropogósan friss hír a facebookon (hol máshol?): 3 év után végre ismét rendeznek magasabb szintű vizsgát.

Magyar Chan Wu Szövetség

Október 14-én vasárnap:
Magyar Chan Wu Szövetség 2012. SHAOLIN KUNGFU SZINTVIZSGA 4-5-6. SZINT
Bővebb információ a tanároknál.
Jó felkészülést kívánunk!
加油！

Tehát 26 napom van arra, hogy hipercsúcsformába hozzam magam. Szóval a következő 26 napban: 12 alap és 6 haladó ji beng gong, ezenkívül 12 fegyveres ji ben gong, 4 pusztakezes és 2 fegyveres formagyakorlat, plusz ugye az erősítés... 

Finom lesz ez.

(az a szörnyűség, hogy a Da Hong Quan nevű formagyakorlat, amiről már párszor írtam, már önmagában is gyilkos, olyan hosszú, mint 2 másik egybegyúrva, egyelőre képtelen vagyok végig gyorsan, erősen csinálni. Pedig ez már a vizsga végefelé kerül sorra majd...)

Senkit nem érdekel, hogy nem vagy formában

Szülinapi összejövetel ürügyén (nem az enyém volt) lecsúszott tegnap két sör, két pálinka. Mégsem tudtam úgy mozogni, mint Shibo a lenti videóban, tehát valószínű, hogy ő mást iszik.

Viccet félretéve, holnap hajnalban reggel ismét vele, ill. Zhongwu-val lesz edzés, ha a mai fittségi állapotomat nézzük, a túlélésre fogok hajtani. Megint fáj a térdem, valószínűleg a szeles idő miatt, és a torkom is duzzadt. A női gondokról már nem is beszélek (pedig nagyon esélyes, hogy ez miatt van a többi).

Káoszos napjaim voltak mostanság, szóval a "gyúrós" program szintemelése elmaradt, ma este viszont megnézem, hogy is állok.

3x (35 fekvőtámasz, 35 bicska, 4 perc mabu) lesz a menü állandó szereplője mostantól, mellette persze megy a guggolásból rúgás és egyenes lábemelés is.

Talán nem ilyen tré állapotban kellene ezt a szintlépést megtenni, de tulajdonképpen komoly bajom nincs, illetve mivel október közepére várható a vizsga, simán előfordulhat, hogy nekem akkor is épp... nehéz napjaim lesznek.

És ez a kutyát  nem fogja érdekelni.

Ha sérült az ember, akkor persze szólhat, hogy bocsi, az ugrógödör nem fog menni, és akkor kap helyette más feladatot a vizsgán. De ha azzal állok oda, hogy hát nekem épp női gondjaim vannak, emiatt gyengébb vagyok, szédülékeny, fáj a fejem, görcsölgetek vagy bármi, az senkit nem fog meghatni.
Ezzel a nőknek meg kell küzdeniük, de szerintem ettől (is) vagyunk erősebbek, akarat és állóképesség szempontjából.

Mélypontok

Van olyan, hogy az ember alapból fáradtan, idegesen, nem jó formában vagy épp szomorúan megy edzésre. 

Aztán ott semmi sem sikerül, a bemelegítésnél nem tud ráhangolódni, a nyújtásnál minden porcikáját merevnek és húzódásoktól sajgónak érzi, s végig bénázik, se egyensúly, se pontosság, se reflexek, semmi nem megy jól, hiába a sokévnyi tapasztalat.

S lüktet már a fejben a gondolat az edzés vége felé: hát komolyan, miért gondolja azt, hogy lehet annyira jó ebben, hogy majd tanítsa is? Senki meg nem mondaná a mozgása láttán, hogy már több, mint 8 éve edz.

Leülne a sarokba, vagy bikából belerúgna egyet valamibe. A helyén marad, nyel egyet, összeszorítja a fogát, gyakorol tovább.

Zuhany, irány haza, az eső tovább rontja a hangulatát, 10 után lép be a lakásba, lerogyna, ehelyett csak leteszi a táskát, fogja a pórázt, viszi a kutyát sétálni a nyirkos, sötét utcákon.

Eszébe jut, milyen volt, nem is annyira nagyon rég, amikor még volt, aki hazavárta. Aki ilyenkor erőt adott neki. 

Eszébe jut, hogy ennek nem kéne eszébe jutnia, nem használ a jelenlegi hangulatnak, sőt: ez az éles fájdalom a szív környékén nem hiányzott.

Aztán végre ágy, könyv, film, valami, ami eltereli a figyelmet a bizonytalanságról, kételyekről, az ürességérzésről. Amíg elmúlik a krízis.

Mert elmúlik, mindig.

A lélek sokkal erősebb, és sokkal makacsabb annál, hogy benne tartsd egy reményvesztett hozzáállásban, még ha ahhoz is lenne kedved. Mint a gyerek, aki a sokadik eltaknyolásnál a földhöz vágja a biciklit, és hisztizve közli: soha többé nem próbál meg menni vele, ő nem tanul meg bringázni és kész, hülyeség az egész. Aztán pár órával később csak odasunnyog, és újra megpróbálja...
És az ember tudja, mert erre jó volt a 8 évnyi tapasztalat: ma szarul ment, ment már ezerszer jobban is -de ment ezerszer rosszabbul is. És legközelebb jobb lesz.

S ha igaz is végül, hogy nem vagyok tehetséges, vagy épp nem tudok olyan szintre jutni, ahova szeretnék, az sem változtat azon, hogy a kungfu az enyém. 

Apróságok

Tán 4x futottam le a "szigetkört" (Margitsziget, mint tudjuk).

Egyszerűen nem az én stílusom a "hosszútávfutás". Ok, ez csak valami 5, 5 km körül van, de én hegyre szoktam futni, max 15 percet, intenzív és meghalós az, annyi nekem elég. Olyankor ott a cél: feljutni a tetejére (aztán lesétálni a másik oldalon, és felfutni újra:)), nincs lehetőség arra figyelni, mennyi ideje futok, mert küzdeni kell az emelkedővel, lépcsővel. Egy szigetkörnél számomra mindig olyan végtelennek tűnt a táv, ettől az agyam bekapcsolta a "jajj, fáradt vagyok, szúr az oldalam"- panaszvillogót.

Viszont tegnap elmentem, és lefutottam a kört, 28 perc alatt úgy, hogy közben végig beszélgettem K-val, akivel együtt futottunk. Célokról, tervekről, emberekről, kapcsolatokról. Egyszer sem fogyott el a levegő, nem szúrt az oldalam, és a végén, amikor megálltunk, nem éreztem fáradtnak magam. 

Note: nekem ezek az apróságnak tűnő dolgok sokat jelentenek. Az év elején attól elszédültem, ha a lépcsőházban a lifthez vezető 5 lépcsőfokon fel kellett mennem, annyira padlón voltam. 

Egy ilyen könnyedén lefutott kör nekem nagy dolog: talpra álltam.

Ééééés: azt hiszem, végre megvan, ráéreztem a bicska helyes kivitelésének trükkjére. Ugye ez az a feladat (többek közt), amiből a szintvizsga erősítés részén 50 darabot kell prezentálni. A kar és a láb végig nyújtva, a kéz és a lábfej fent középen találkozik. Tehát teljes felülés kell hozzá, ahogy azt a gyönyörű rajzomon már párszor bemutattam:

Találtam videót róla, a kivitelezés itt sem tökéletes, de még ez közelíti meg legjobban. Ebből kell 50 db, dinamikusan, gyorsan, pontosan. Fúúúúj. 

Évek óta küszködök vele, sosem éreztem jónak. Ha valaki jól csinálja, olyan könnyednek tűnik, csapódik a láb, ésatöbbi. Részemről szánalmas hernyóvergődésnek éreztem általában ezt a gyakorlatot, hiába "kockás" a hasam. Az utóbbi 3 napban végre kattant valami a gépezetben,és sikerült úgy csinálni, ahogy azt a nagy terveket szövögető shaolin megálmodta.

Mindenkinek más a Csel, amitől végül szépen sikerül megcsinálnia a bicskát, az enyém: féltized másodperccel előbb kell indítanom a felsőtestemet, mint a lábamat. Sőt, igazából tán elég "fejben" hamarabb indítanom. Így egyszerre ér fel merőleges pozícióba a lábam és a felsőtestem, szépen rá tudok pacsizni a lábfejemre.
Különben eddig a legtöbbször valami hasonló bénázást műveltem csak (bocsánat, nem akarom leszólni a videóban szereplő nőt, csak azért látható, hogy nem ugyanaz, mint a fenti gyakorlat):

És megvan az Ultimate Reggeli Edzés vagy Futás Előtti Kaja (UREFEK).
Eddig zabkását főztem, ami pár perc alatt megvan, és tökéletes lenne, de mivel reggel főzöm, melegen kell belapátolnom, ami jóval megterhelőbbé teszi. Az előre megfőzött, hideg zabkása meg annyira nem finom.
Na de itt jön a csel.
Este összekeverem a zabpelyhet natúr joghurttal, megcukrozom ( hagyjuk az édesítőszereket, tré az ízük, inkább eddzél...), be a hűtőbe. Reggelre megpuhul a zabpehely, felszívja a joghurt nagy részét, fantasztikusan finom lesz, főzés nélkül. Lehetne gyümölcsjoghurttal is, de minek mesterséges aroma, meg egyebek? Inkább belekockázok egy barackot.

Szóval, ebből pár kanálnyi, és minden szép, mehetek futni, lépcsőzni, nem szalad ki alólam a talaj a leeső vércukor miatt (éhgyomorra edzés nálam kizárva), de nem is érzem azt, hogy teli a hasam, nem tudok mozogni. 

Mind the step

Hívtak lépcsőzni ma is - nem mentem.

Ma SEMMIT nem edzek, kivéve a vizslalefárasztást:) 

Na jó, várjuk ki a végét, hogy vajon tényleg kibírom-e.

Viszont gondoltam, leírom A Lépcsőzést, mint olyat. Jól összerakott kis móka, K.-t kell érte dicsérni, vagy épp... nem dicsérni, amikor elfogy a levegő és az erő.

A színhely: a Kőműves-lépcső a Tabánban, 168 lépcsőfokkal.

Nem bonyolult: felszaladsz rajta, egyesével szedve a lépcsőfokokat. Nem csalunk: egyesével!

Lefelé séta, majd ha leértél, újra felszaladsz, ezúttal kettesével.

Le.. Majd jön a mókás része: szaladj fel újra, de most hármasával szedve a fokokat. Ez igazából már szökkenés, ide kell a dinamika, mert vánszorogva nem lehet hármasával felfutni, maximum ha nagyon hosszú valaki lába.

Ez így együtt volt 1 kör, ebből van összesen 3. 

Utána lentről indul a második része A Lépcsőzésnek: felugrálunk egy lábon az első blokkon, vagy mi ez (12 lépcsőfok, azt hiszem). Aztán a másik láb következik... 

Utána ("lépcsőblokkonként"):

• egy lábbal, kettesével szedve a fokokat (egyértelműen aztán a másik lábbal ugyanez)
• "kis" békaugrással, egyesével (note: nem ugyanazon a fokon van a két lábad, az egyik mindig egyel feljebb)
• "nagy békaugrással felfelé (magasra felugrasz, de ugyanúgy csak egy lépcsőfokot haladsz mindig)
• kis béka - háttal
• nagy béka - háttal
• guggolás, rúgás
• egylábas guggolás, vagy mondhatni pisztoly (egyik lépcsőfokon bal lábbal guggolva, másikon jobb...)

És ami a kedvenc....

A képen nem látszik, de indul a lépcsősor közepétől egy nagy ívű "kerülőút", ami aztán újra a lépcsőhöz tér vissza, csak jóval feljebb. Na, mi ezen szoktunk végigmenni - kitöréssel. K. "hosszú lépésnek" nevezi ezt, s valóban nem a klasszikus kitörés: hosszabb annál, minél lejjebb kell lennie a csípőnek. Amiért más, és fájdalmas: úgy haladunk,hogy előrelépéskor kicsit sem segítünk a hátsó lábbal, nem azzal lökjük-toljuk előre magunkat - csak az első lábra helyezzük a testsúly, így lépünk át. Lassan. Kegyetlen.

Találtam erről is képet, hurrá:

Ez így együtt A Lépcsőzés. Utána át lehet vonulni a pár méterre lévő felnőtt játszótérre, aszongya cross-fit pálya, mehet pár húzódzkodás, majd pár perc mabu, lépcső után általában maximum 2-3x2 perc. 

Nyújtás, boldogság, irány haza.

*******

Én meg drákói szigort vezetek be magammal szemben:

Pihenni fogok. 

Aludni, sokat. Napi 9 órát. Leginkább úgy, hogy éjfél előtt lefekszem, legkésőbb 11-kor.

Az utóbbi hetekben már annyira karikásak lettek a szemeim, agyilag sem vagyok toppon, és folyton fáradtan érzem magam... hogy arcba rúgtam magam, gondolatban. Ennyi edzés mellett (számoljunk napi 2-vel, úgy, hogy mellette ott a tanulás, munkák, alapítványi meló, vizslaeregetés..) muszáj normálisan, eleget aludni, különben a visszájára fordul az egész, és nem fejlődök, hanem leépítem magam. 

Nincsenek véletlenek

Állok a villamoson, felszáll egy Jópasi, azzal a fajta magabiztos kisugárzással, amitől Férfi lesz egy férfi.

Mosolygok, figyel, szemezünk, csak hát  nagy a tömeg... 3 megállóval később leszáll.

Ahogy fordul az ajtó felé, meglátom a pólója hátán a feliratot: San Francisco Wushu Team.

/A moderntánc bukó, ma voltam az első órán - a tényleges elsőre nem tudtam elmenni - és úgy felcseszte az agyam, hogy azóta is füstölgök. Mintha elhúzták volna előttem a mézesmadzagot, s most szomorúan, csöpögő nyállal nézek utána: nem lehet az enyém.

Gyönyörű, dinamikus, áramló mozgás, hihetetlenül tetszik, sokkal jobb, mint a videón. Rengeteget segítene a kungfuban is.

Viszont a tanár mintha nem lenne tisztában a "teljesen kezdő" kifejezés mibenlétével. Igen, a honlapon így hirdették a kurzust, azonban kiderült: mindenkinek van pár év előképzettsége: leginkább balett. Tényleges teljesen kezdőként esélytelen volt tartanom a tempót (olyan, hogy lassan mutasson meg valamit, nem volt), ráadásul a többiek számára egyértelmű alapállások (balett...), először talán azokat kellett volna megtanítani, nem koreográfiával kezdeni, hiszen fogalmam sincs a mozdulatokról. Az már csak hab volt a tortán, hogy az oktató srácnak csak minden 5. szavát értettem, mert speckó balettkifejezésekkel magyarázott. Aszongya relévé. 
Felbosszantott a dolog, mert teljesen elmaradt a hurrá, táncolok-érzés, ami eddig mindig megvolt, akármilyen béna is voltam, ha becsöppentem egy táncórára. Én úgy gondolom, elég alázatos vagyok mindenféle mozgásforma iránt: ha teljesen kezdő és ügyetlen is vagyok valahol, nem hisztizek, hanem figyelek és gyakorlok - ha segítenek. És ha van pár sikeres mozdulatom, boldog vagyok:) De most, ezalatt a 2 óra alatt csak a teljes inkompetencia érzését éltem át, ami elég frusztráló./

Apró tanulságok

• Ha sanda edzésen kesztyűzés közben azt veszed észre, hogy megállíthatatlanul folyik az orrod, akkor ne hirtelen jött  náthára gyanakodj - az bizony vérzik.
• Ebből következik, hogy ha egyik nap este úgy megütik az orrod, hogy az vérezni kezd, az az ér még másnap reggel is elpattanhat. Így hát ha erőlködős hegyfutásra-lépcsőzésre mész, vigyél zsepkendőt, mert a járókelők rettegve szaladnak el előled, ha tőlük kérsz, miközben már a szádba folyik a vér.
• Ha az esti sanda edzésen úgy betalál egy ütés állra, hogy földre kerülsz, akkor másnap ne akarj mogyorót enni,mert sírva fogsz vigadni.

(Viszont, ahogy ismerősömmel beszéltük: így, hogy csak nálam jóval nagyobb darab srácokkal-férfiakkal bunyózom edzésen, egy versenyen a súlycsoportombeli lányokkal  megeszem majd reggelire. Ha addig életben maradok.)

Gyúrok, mint állat

Elkezdtem a szintvizsga erősítés részére való készülést (na, ez a mondat eddig siralmas), mert nem annyira mókásak a követelmények. 

50 fekvőtámasz, 50 bicska, 5 perc mabu. Ezen kívül lehet még ugrógödör, vízhordás, egyéb finomságok, de a felsorolt 3 az alap. 

A saját vizsgaanyagom (formagyakorlatok, fegyveres gyakorlatok, technikák, stb) előtt még az előző 2 szint anyagát is be kell mutatnom, szóval mire az erősítéshez érünk, valószínűleg nem sok levegőm, erőm és energiám marad, muszáj készülni rá.

Így néz ki most az adagom:

(a gyakorlatokat egymás után, pihenő nélkül csinálom, a körök közt sincs szünet)

• 30 fekvő
• 25 bicska
• 20 nyújtott lábemelés fekve (háton fekvés, kéz tarkón, teljesen nyújtott, zárt láb 5 centivel a talaj felett, lassan emelés merőlegesig, majd szintén lassan vissza)
• 3,5 perc mabu 
• 30 guggolásból egyenes rúgás

...és ez 3x.

A bicska a mumus, még mindig nem szép, nem érzek rá. Egyszerre kellene indulnia a kéznek és a lábnak, fent pedig csapódik, mintha gyakorlatilag páros lábbal rúgnék a tenyerembe. A láb végig nyújtva. Évek órta csinálom, de valami nem ok, valami hiányzik. A képen gyönyörűen prezentálja S., nem hiába jiao lian.

A fekvőtámasz sem habos torta, szenvedek vele rendesen, de csak mert már bennem van, hogy jól akarom csinálni. 

A mabu pedig kegyetlen, mert utána összeesni szeret az ember, nem guggolni, rúgni. Amúgy meg a legjobb gyakorlat lábra, fenékre - ha helyesen csinálod, ilyen szép mély az állásod, nem görnyedsz bele, ésatöbbi. 

Tegnap csináltam meg először ezt az adagot, ma másodjára. Vannak fájdalmaim:)
Vasárnap emelem a számokat....

Futócipő tanácsot kérek!

5:40-kor kelés, zabkása letol, életemben először vízzel készítve (semmi kalóriapánik, csak elfogyott a tej) buszra fel, ki a Chan Wu központba, ahol 8:30-tól edzés a kínai mesterrel.

Ez, mint tudjuk, a válogatott csapat edzése, nagy dolog volt bekerülni, itt mindenki igyekszik 356%-osan teljesíteni, nehogy kiszóródjon.

2 hónapig szünetelt ez a vasárnapi edzés a nyárra való tekintettel, kissé féltem, hogy fogom-e bírni most. Rengeteget gyakoroltam, edzettem a nyáron, de vajon eléget, és elég jól-e?

Összességében... igen.

Voltak pillanatok, amikor elkeseredtem, de amikor az edzés végén megkérdezik az embertől, hogy honnan, hogyan lett ilyen jó kondija... na, az jó érzés:) Persze azt is észrevettem, miket hanyagoltam el, mivel kell kiemelten foglalkoznom.

Aztán hullafáradtan hazaérve szembesültem a ténnyel, hogy a kutyámat még le kell vinni sétálni... Szóval cipőcsere, és irány a Gellért-hegy. Felfutottunk, kisajtolva az utolsó energiáimat is.

Mindezt, főleg a mesterrel való edzést, a teljesítményemet és egyebeket (gyakorlatokat, például) jól leírok, de előtte segítséget kérek.

Futócipőt kell vennem, nincs mese, a 7 éves Nike cipellőm darabokra hullik a lábamon. Olyan kell, ami jó betonra is, lépcsőzni is, de ha kell, enyhébb terepet is bír. A hosszútávfutás nem az én stílusom, 30 percnél többet egyszerre sosem futok, hamarabb szaladok fel egy hegyre, vagy lépcsőzök, mintsem kétszer körbefussam a Margitszigetet. (egyszer se gyakran)

A Nike Lunarglide 3 az, amivel szemezek, jókat hallottam róla, de aki ott van a témában, az írja le a véleményét, én meg hálás leszek, és leírom a mai napi szenvedésemet, sőt még tán a tábori élményeimet is végre.

 Ez is én. Meg az is.
Most azon tűnődöm, melyik "énebb".