Az van, hogy mire gép elé kerülök este, olyan fáradt vagyok a napi 2 edzéstől, hogy mindenhez van kedvem (például fagyinyalogatáshoz:) ), csak leírni nem, hogy mit gyakoroltam.
Szóval ne tessék kétségbeesni, amikor nem írok, akkor is gyakorlok minden nap, sőt - akkor olyan keményre sikerül az önmagam által vezényelt edzés, hogy az esti, irányított edzés után már zombi vagyok.
Kedden az edzések után még 2 órát intenzíven táncoltam is - na nem sportcéllal, csak a felvételit ünnepelve ugrottunk be a Morrison's-ba az izzadó testek közé. Végkimerülés közeli állapotban kúsztam haza.
...így hát szerdán délelőtt pihentem, kellett az energia a délutáni sanda edzésre. Főleg kéztechnika volt a terítéken, végre védekezni is tanultam. Anno kb. 2 éve boxolni is ezért mentem el, hogy valaki tanítsa meg, hogy kell kivédeni az ütéseket, vagy legalábbis próbálkozni vele.
Erre a boxedző az első edzés után mérlegre küldött, morfondírozgattott, majd csettintett 4-5 boxolónak (persze srácoknak, miért is verekednék lánnyal, tényleg...). Be a ringbe, mondván: látni akarja, hogy bunyózok. Hát de mondom, én nem tudok boxolni, épp azért jöttem, hogy kéztechnikát tanuljak, meg védekezést...
Mindegy, sparringoltam hát.
A végeredmény: ok, jó lesz ez, "jó a vérem", szívesen tervezne velem komolyabb dolgokat, menjünk egyesületek közötti sparringokra...
Hát nem tanultam meg védekezni.
Csütörtökön és ma (pénteken) is a reggeli gyakorlást a fegyvereknek szenteltem, főleg a botnak.
Mostanság főleg csak szablyáztam, azt is keveset, pedig a hosszú bot sajnos olyan, hogy megbosszulja, ha elhanyagolom. Szó szerint megbosszulja: nagy kihagyás után mindig fejbevágom magam vele forgatás közben, vagy a sípcsontomon csattan-koppan...
Kicsit visszamentem az alapokhoz a bottal: forgatások, alapgyakorlatok..
Igyekszem a pontosságot és a gyorsaságot is fejleszteni. A cél lehetne akár ez is:
..de ehhez talán már 4 évesen kungfuzni kellett volna.
Amit most sok-sok gyakorlással el kell érnem: ne féljek a fegyveremtől. Ne féljek attól, hogy megütöm magam vele (pedig most is gyönyörű piros folt van az egyik körmöm alatt), kicsúszik a kezemből,stb.
Merjek "nem oda nézni".
Egyéni hibám minden kungfu formagyakorlatomnál, hogy a földet nézem magam előtt, nem emelem fel a tekintetemet. Pedig az adná az igazi fűszerét a formának: oda nézek, ahova ütök, rúgok. Ahol az "ellenfél van". Persze nem csak a kungfu formagyakorlatoknál fontos ez: egész más például egy táncos produkciója is, ha lehajtott fejjel, a lábát nézve adja elő a koreográfiát.
TEKINTET! Hol a tekinteted?! - morgolódott az első mesterem, kiabálta a második, kérdezi most K. újra és újra.
Egyszerű a képlet: még kevés az önbizalmam, ha kungfuról van szó. Ezen dolgozni kell.
Fegyvernél pedig, mint írtam: egyszerűen bíznom kell magamban és a fegyverben. Már a sima forgatásnál is nehézséget okoz, hogy ne lefelé, magam elé nézzek, meg arra, hogy hol suhog a bot, jajj ugye nem ütöm meg a lábam, hanem pl. egy 10 méterre lévő fát. Rendesen leizzadtam ma ettől:)
Tehát: bátran felemelni a fejet, ez a cél.
Az utóbbi pár nap másik tanulsága: mindenképpen úgy időzítem mostantól a külön gyakorlásokat, hogy legyen legalább 6 órám pihenni utána az esti edzés előtt. Csütörtökön kb. 2,5 órám volt csak, ami alatt még el is kellett intéznem pár dolgot - az edzésen már a bemelegítéskor ólomsúlyúnak éreztem a lábaimat.
Meg kell tanulnom pihenni is, ha már az étkezésemre végre elkezdtem odafigyelni. Ez is legalább olyan fontos, kell a regeneráció. Hiába várom a fejlődést, ha folyamatosan csak terhelem a testem, de nem hagyok neki időt a feltöltődésre.
Az éjfél előtti lefekvéssel állandó harcot vívok - ritkán nyerek a cirkadián ritmusom ellen.
Így hát tényleg arra fogok figyelni, hogy igenis pihenjek két edzés között, mert annak semmi értelme, hogy fáradtan menjek a konkrét edzésre, azt lássa az edzőm, hogy tré formában vagyok.
A sérülésveszélyről meg már nem is beszélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése