Ez történt, amíg nem írtam 1.

Ne tessék aggódni, nem tűntem el, csak mindenfelé voltam, és leírni már nem volt időm a mozgolódásaimat.

Szóval, a spárga-projekt részleges kudarcba fulladt, nem lett meg a kitűzött határidőre, hiába szavaztátok meg nekem a bizalmat.
Utolsó bejegyzésemben ugyebár írtam, hogy nagyon fáj, ha nyújtani próbálok. Igazából már akkor is fájt, ha nem próbáltam nyújtani:)
Átgondoltam, hol csúszott ki a dolog, rá is jöttem: ama bizonyos lábsúlyos nyújtást kellett volna kicsit óvatosabban, fokozatosabban, átgondoltabban csinálnom. Kapásból másfél kilós súlyokat használtam, és a második nap már vagy 20 percet toltam - ez rengeteg. Másfél kg nem tűnik soknak, és nem is az - de egy nyújtásban igen, komoly terhelés. Elég lett volna először kb. fél kg, utána 1kg...stb.
A lényeg: sikeresen meghúzódott a lábam, nehezen mozogtam, nem esett jól a legkisebb nyújtás sem. Ha nehéz szívvel is, de letettem arról, hogy július 15-én nekem biza meglesz az angol spárgám (hehe,ezt felváltva írom egybe és külön), és nekiálltam pihentetni meggyötört kis lábaimat.
Igazából ezért külön tapsot érdemelnék, aki ismer régebb óta, az tudja: nehezen szánom rá magam a pihenésre.
De lassan okos leszek, mint azt már említettem talán:)
A projekt természetesen nem bukott meg végleg: tanulva a hibából, óvatosabban, de folytatom a napi 20 perces nyújtásokat. A kérdés immár nem az, hogy meg tudom-e csinálni az angolspárgát 1 hónap alatt (hiszen ez eldőlt: nem), hanem hogy végül mennyi idő lesz. Lehet, hogy erre is írok ki szavazást:)

Pénteken pedig még egy sérüléssel gazdagodtam: K-tól (az edzőm, ugyebár) kaptam egy (vagy kettő?) olyan combrúgást, amitől gyakorlatilag egy csomóba ugrott össze az izom a combomon. Hazafelé már keservesen jöttem, másnap már leguggolni sem tudtam. Homlokráncolva törpöltem, mi lehetett a gond, hiszen bár megéreztem a rúgásokat  (végre, végre! ), nem voltak annyira erősek, nem mentek rossz helyre sem - a másik combomon még egy kis kék folt sincs. Csak annyit tudok elképzelni, hogy nem feszítettem be kellő időben a lábam, laza izomzattal fogadtam a rúgást, ettől "ugrott össze" az izom. Nem fordult még elő ilyen, pedig megszámlálhatatlanul sok rúgást elszenvedett már szegény combom.

A fentiekhez még hozzáfűzve: ezt nagyon fontosnak tartom, és szintén egyfajta eredménynek - ha valami gond van, nem jól sikerül, sérülés adódik, stb., akkor azt fejben jó alaposan körül kell járni, átgondolni. Végigvenni, hogy mik voltak a körülmények, mi volt esetleg más, mint máskor, mi okozhatta a hibát, sérülést. Hogy lehetett volna kivédeni, mire kell figyelni legközelebb, min kell javítani.
Ezek tök jó dolgok, igazából minden edzés után érdemes "megcsinálni".

Említettem például, hogy a legutóbbi kettlebell edzésen észrevettem, hogy a bal oldalam mennyivel gyengébb, mint a jobb. A "mennyivel", az igazából " nagyon sokkal". Voltak gyakorlatok, amiket egyszerűen nem tudtam megcsinálni bal kézzel (test megtartása speckó helyzetekben).
Ez hetekkel ezelőtt volt, de fejben tartottam, olykor "elővettem", rágódtam rajta.
Ma pedig, ahogy mentem edzeni, és vittem magammal a botom és a szablyám (együtt egy tokban), utolért egy kisebbfajta megvilágosodás: hiszem mindig jobb kézben/vállon viszek mindent. Táskát, bevásárlószatyrot, edzésre a fegyvereket... Ezek nem mindig jelentenek nagy súlyokat, de sok kicsi sokra megy, ha az év 365 napján gyakorlatilag jobban terhelem az egyik oldalamat, mint a másikat.
Átvettem a bal kezembe a fegyvereket, úgy caplattam tovább fel a hegyre. Jócskán kényelmetlen volt - ebből látszik, hogy tényleg gyengébb az az oldalam. Volt, hogy azt vettem észre, hogy újra a jobb kezemben van a cucc - teljesen tudattalanul átvettem az erősebbik kezembe.
Szóval mostantól kőkomolyan odafigyelek arra, hogy a bal vállamra vegyem az olykor tonnásra megtömött táskám - eleinte tutira tré lesz, de sebaj.