Megint ömlesztve - nyújtás, kettlebell, de a torkom meg miért fáj?

Melegben, kétnaponta felvételizve, bürokráciával küzdve (meg olykor azért sörözve is)  nem könnyű blogolni. Az edzés megvan, nem kell aggódni, mozgolódok én, csak leírni már nincs erőm:)

Vasárnap volt az utolsó edzés a kínai mesterrel, szeptemberig szünetel az "elit csapat". Sajnálom, nagyon, nagyon, nagyon inspiráló edzések voltak ezek, persze nem volt mindig egyszerű vasárnap 5:40-kor kelni (szombati társasági élet kizárva), 1 órát utazni, aztán majdmeghalni edzésen - de megérte.

25-en kaptuk meg ezt a lehetőséget, van, aki Székesfehérvárról utazott fel vasárnap hajnalban. Mindenkinek megérte.

Ő foglalkozott velünk (Shibo felügyelete mellett):

 

Persze attól még mindenki edz tovább a saját egyesületével, tanárával.
Kaptunk "házi feladatot" is:

• napi 20 perc nyújtás
• napi 20 láblendítás minden irányba, lábanként (az százhúúúúúsz összesen!!!:) )
• napi 10 perc meditáció (üresség-meditáció)
• erősítés 
• mindenki gyakorolja azt a formagyakorlatot, amit az edzésen csinált, de a többit is: esélyes, hogy azok fogják végül feljavítani A Formát.

 Ami tökjó: ezekből hármat már alapból gyakorlok naponta, hetek óta:) Gondolok itt az erősítésre, a nyújtásra és a láblendítésekre.

Na jó, a nyújtás nem hinném, hogy 20 percig tart nálam, de tekintve, hogy a saját magam által kiszabott határidőig már csak két hét van (angolspárga, ugye...), mostantól meglesz az a 20 perc, vagy több is. Valószínű, hogy reggelente is fogok nyújtani, persze csak óvatosan, statikus gyakorlatokkal. Bemelegítés nélkül máshogy nem lehet, különben tolókocsi lesz a vége.

Más: kettlebelleztem is vasárnap, közvetlenül az edzés után (így összességében 8-tól fél 1-ig edzettem - na ilyet ne csináljatok, vagy ne sokszor).

Most se vágtam képen magam, nem ejtettem a fejemre-lábamra a bellt, nem ütöttem ki vele a fogam. Végre megéreztem ama bizonyos csipőbillentő-mozdulatot, ami elvileg rengeteget fog nekem segíteni a kungfus fejlődésemben.

Az edzés felénél volt egy holtpontom, lassúnak, unalmasnak éreztem a kettlebellezést. Mondhatjuk, hogy az is (engem a konditermes gyúrás se kötött le soha), de hihetetlenül hasznos. És nem csak azért, mert alapból javasolják minden küzdősportot gyakorlónak, hanem mert egy olyan edző tartja nekünk, akit mindenkinek csak ajánlani tudok. Nem arról szól nála az edzés, hogy minél több gyakorlatot megcsinálj, hanem hogy minél pontosabban. Szabályosan. Úgy, hogy azzal ne árts magadnak, építs, ne rombolj. Folyamatosan beszél, magyaráz, mutat mindent - a kislábujjunktól kezdve a fülcimpánkig minden a helyén van. Természetes helyzetben legyen a testünk - nem csavarodik, nem feszül, nem nyíródik az izület, nem görbül a gerinc, nem esik be a váll....

Engem mindig lenyűgöz ez a szakértelem, tudás, és legfőképpen ez a profi hozzáállás, amikor Andris jiao liennel edzek. Talán az egyetlen edző (az általam ismertek közül), aki ezt így csinálja. Pár éve láttam a Discoveryn egy dokumentumfilmet, ahol a harcművészek mozgását elemezték, megjelenítve a csontvázat, az izmokat mozgás közben - kb. ilyen érzésem van, ha Andris jiao lien tart edzést.

Tehát: aki kettlebellezni akar, annak erősen ajánlom őt (annak is, aki kungfuzni akar, bár én azt nem nála gyakorlom). A bellezés jó dolog, de sokan csak megveszik a súlyt, aztán youtube-os videók alapján elkezdik lengetni... és csodálkoznak, hogy lesérülnek, vagy pár hét múlva beáll a hátuk, fáj mindenük.

Nem szabad, tényleg. Súly van a kézben, és dinamikus gyakorlatokat végzel vele - ezzel nem viccelünk, nagyon komoly sérülésveszély van itt.
És amiért én folytatni fogom, még ha kissé unalmas is az én temperamentumomhoz: mert enélkül például nem jöttem volna rá, hogy mennyire gyengébb a bal oldalam. Voltak gyakorlatok, amiket egyszerűen nem tudtam megcsinálni bal kézzel - nem volt erőm. Pofonként ért a felismerés.

 

ÉÉÉÉÉÉÉS a napi jó hír: a ma esti edzésen rátértünk a Da Hong Quanre K-val, éééééés közölte, hogy sokkal dinamikusabb, jobb lett a mozgásom. Hurrá, végrevégre. Szerinte "látszik a Zhongwus - a kínai mesteres - edzés hatása", attól léptem szintet. Szerintem meg ez csak részben igaz: leginkább K.  észrevételei, megjegyzései segítettek, na meg közvetve a lépcsőzések.
Nagyon, nagyon jó érzés, ha néha van pozitív visszajelzés, erőt ad. Mindenkit másképp lehet motiválni, és az edző dolga az is, hogy felismerje, hogy egy adott tanítványt mivel lehet pörgetni. Van, akit a "fikázás" húz fel, az "úgyse tudod megcsinálni", stb, és van, aki attól kap szárnyakat, ha negyedévente egyszer kap valami dícséretmorzsát:)

Fú, és láttam, hogy többen is úgy találnak a blogomra, hogy angolspárga gyakorlásához keresnek infót, képet, bármit. Sajnos igazából eddig használható dolgot nem tettem fel arról, hogy én hogy gyúrok ama bizonyos spárgára - de becsszó, kitalálok valami jót.

Ha más nem, lerajzolom painttel a gyakorlatokat... :) Vagy megkérem a lakótársamat, hogy fényképezzen le egy-egy pozícióban. Imádni fogja.

Villámbejegyzés - spárgatéma

Elmehetnek a fenébe, olyan könnyedén spárgázgatnak, de nem is ez a lényeg: figyuzz, milyen szabályosan állnak/ülnek bele minden helyzetbe, nem csavarodik ki semmilyük, szinte sehol egy rossz tartás.  Profik.

(felnőtteknél sokszor előfordul, hogy nagy hajlékonyak, spárgáznak, satöbbi, de rossz nézni, ahogy csinálják, annyira nem figyelnek - ezzel hosszú távon csak sérülnek)

Bemutató és bot

Megvolt az első bemutatóm az új egyesülettel.

Furcsa volt, és kicsit nehéz is - egy összeszokott csapatba berobbanni...ehhhh.  Mást, máshogyan, máskor tanultunk, máshogy mozgunk. Ezt főleg akkor jött ki, amikor kiderült, hogy egy másik lánnyal együtt kell megcsinálnom a szablya formagyakorlatot. Sosem edzettünk még együtt, nem tudtuk, hogyan számol a másik, nem volt idő átnézni együtt, mások voltak a beállásaink... hát, nem ez volt a legjobban sikerült produkcióm :)

Egyéninek a Tong Bei Quant beszéltük meg, ráhangolódtam, átgondoltam, hogy fogok elférni a mikrszkópikus méretű helyen, felmentem a színpadra, erre a jiao lien bekonferálja: És most a Chang Quan nevű formagyakorlatot láthatjuk... Miiiiiicsooodaaa? Ok, megcsináltam azt - de ezek után persze nem életem legszebb "performansza" volt :)

De összességében tetszett ez a fajta bemutatózás is - abszolút impró, teljesen spontán. Bár bennem ehhez kicsit sok a maximalizmus, szeretek jól teljesíteni, hiába laikus a közönség.

Amúgy szeretek bemutatózni, imádok szerepelni (animátor-múlt:D). Ilyenkor nincs meg bennem az a para, ami a versenyeken, és sokak szerint (pl. Sifu szerint is)  sokkal jobban is mozgok, mint versenyen, vizsgán. Fel merem emelni a tekintetem, nem a földet nézem. Élvezem, játszom a szereppel.

Ezt az érzést kellene átvinni a versenyekre is....

És hogy legyen valami teljesen nem témába vágó videó is: ez kb másfél évvel ezelőtti bot formagyakorlatom. Verseny, első helyezést értem el, persze nem voltam vele elégedett, azóta sem vagyok. Nyár van, ideje újra elővenni a botot és ezt a formagyakorlatot, amit imádok mellesleg, és végre olyanná alkotni, amilyennek álmodom. Erős, gyors, dinamikus, és (bocsánat a kifejezésért) odabaszós.

Mitettéma?

Kényszerpihenős nap volt a mai: valószínűleg hőgutát kaptam. A lakásban, tanulás közben.
Brutális fejfájás, szédülés, hányinger, nagyhalál.

Így hát a téma is pihenős, úgyis terveztem már egy ideje a kámingáutot:

(feszült csend)

(dobpergés)

Elkezdtem mondhatni egészségesen, kb. tudatosan, odafigyelve táplálkozni. Erről ugye már az első bejegyzések egyikében is írtam, hogy igen, kéne valamit kezdenem magammal kaja-fronton, mert amilyen rendszertelenül én eszek, az minden, csak nem egészséges, és rohadtul nem segíti a fejlődésemet.

Ezzekkel abszolút nem foglalkoztam, csak az edzésekkel. Aztán majdnem felpofoztam magam mérgemben. Ha tényleg eljutok egyszer odáig, hogy tanítani fogok, és azt látom, hogy a tanítványaim heti x+sok edzés mellett nem figyelnek oda a táplálkozásukra, vajon mit mondok nekik? Ha azt látom, hogy napi 4 órákat alszik, és csak egy csokit reggelizik, nem pöckölöm fülön, hogy szedje már össze magát?
De milyen alapon tenném, ha én nem vagyok képes példát mutatni? A vizet prédikáló, bort ivó "mesterek" azok, akiktől allergiás rohamot kapok.

Őszintén szólva: Én nem vagyok tehetséges. Nem voltam sosem  az a született jó mozgású atléta típus - őket én is csak irigyelni tudom.

Gyenge, sérülékeny, szédülős, leesővérnyomású, ügyetlenkedő lány voltam. Sportmúlt a kungfu előtt? Kb. semmi, általános iskolában nem is tesiztünk, gimiben meg divat volt felmentést szerezni a tesi alól... 

Így hát egészen komoly hátrányokkal indultam.
Nem, nem vagyok alapból tehetséges sajnos, nekem rengeteget kell gyakorolnom azért, ami a "tehetségeseknek" ösztönösen megy gyakorlás nélkül is. Ezért szöszmötölök ennyit itthon, egyedül is. Vagy épp futok fel ama köcsög Gellért-hegyre:)

És mivel nincs meg bennem az a bizonyos x-faktor, mással kell pótolnom. Amivel segíteni tudom a kis testemet, hogy jobban teljesítsen: megfelelő étrenddel és elég pihenéssel.
Na, az utóbbival kegyetlenül hadilábon állok, de keményen harcolok: egyszer eljő az az idő, amikor igenis éjfél előtt fogok elaludni, 8-9 órát naponta.

A kajálás meg...
Na igen.
Részemről ez teljes káosz volt. Reggel egy kávé, mert pár óra alvás után más nem ment le, aztán sokszor délután 5-ig semmi, akkor viszont már farkaséhesen egy nagy adag kínai, vagy ami épp elérhető (basszus, embertelen adagot adnak, de úgyis megeszed az egészet, mert ugye benne van az a bizonyos nátrium-glutamát:D), ettől pedig teljes kóma.
A kajakóma nálam minden étkezés után bekövetkezett: ha reggelire megettem egy péksütit, már attól is.
Jut eszembe, reggeli: amikor elkezdődtek vasárnap hajnalban reggel a mesterrel az edzések, akkor fordult igazán komolyra a dolog. Mert ugye az előtt enni kell, különben elájulok az edzés közepén, de reggel 6:30-kor még nem vagyok képes igazán enni, ha meg mégis, akkor rosszul leszek/bekómázok tőle.... Teli hassal mozogni nem lehet. Sakk-matt.
Volt, hogy péksütivel próbálkoztam, volt, hogy egy Snickerssel. Edzés után sajtburger.

Sosem éreztem, hogy erőt adna, amit eszek, a meggyes-vaníliás péksüti felpörgetett pár percre, aztán elálmosodtam tőle, a műkaják képtelenek voltak feltölteni a tápanyagért üvöltő raktáraimat. Edzésen már a bemelegítésnél szédültem, na meg akkor még bőven emésztettem a másfél órája elpusztított kaját.
Aztán berágtam.
Hogy a fenébe, milyen jogon várok én el jó teljesítményt a testemtől, ha gyakorlatilag nincs üzemanyag, amivel működhetne?

Azóta kipróbáltam, és nagyon megszerettem reggelire a zabkását (almás-fahéjasan, csokisan, pudinggal, banánnal...mindig máshogy, mindig meghalósan finomságos). Felfedeztem a brokkolit, a cukkinit.
Rájöttem, hogy a kenyér és a péksütik pillanatok alatt eltelítenek, bekómázok tőlük, nem tudok mozogni, ellenben egy óra múlva éhes vagyok. Szóval... az utóbbi hetekben teljesen kipöcköltem a kenyérféléket az étrendemből. A reggeli zabkása hihetetlenül sokáig kitart, nem vagyok éhes, de nem is érzek tőle betontömböt a hasamban.Rájöttem, hogy nekem a lassan felszívódó szénhidrátok a nyerők, azoktól nem következik be a felpörgés/kóma effekt, szóval: rizs, zöldségköret (ne az unalmas párolt rettenetre gondoljatok, az nem megy le a torkomon, fúj). Soksoksok zöldséget, gyümölcsöt, joghurtot és húst eszek - mindig nagyon finoman elkészítve.
Továbbra sem vagyok hajlandó ugyanis olyat enni, ami egészséges, de nem finom. Például ha túrót eszek - ami gyakran előfordul - az nálam így néz ki: túró, tejföl, cukor (eddig a túrós palacsinta tölteléke, ami istenkirályság), és ha van, potyogtatok bele gyümölcsöt. Na, ettől minden vérbeli diétás sokkot kapna (tejööööl? cukooooor? gyümölcs, esteeee?), de nekem teljesen megfelel ez vacsira.


Amit elértem:
- sokkal energikusabb vagyok

- nem fáradnak olyan könnyen az izmaim
- nincs olyan, hogy kaja után 3 órán keresztül moccanni sem tudok
- na, ez külsőség, de igaz: szebben látszanak az izmaim
- valószínűleg a kenyérfélék, meg a tipikus köretek elhagyása miatt először fogytam egy kilót, de szerencsére megállt a dolog. Nem akarok se fogyni, se hízni - most szépséges vagyok így, mondom én, a tükör, és sok-sok fiú, lány.

- hihetetlenül fincsi kajákat alkotok, úgyhogy nem kívánom a gyorséttermi cuccokat  (De ha mégis: belefér. Azt eszem, amit megkívánok - továbbra is ez a fő szabály. Nincs tabukaja, nincs kalóriaszámolgatás, nem töltök órákat a konyhában...30 perc a maximum.)

Spárgakrémlevessé olvadok

Aha, tök jól kitaláltam, hogy levideózom/fényképezem, hogy hol is tartok az angolspárgával....
A megvalósítás már egészen más tészta.

Némi zsák (3x1 perc lengyel, 2x1 perc bal-jobb egyenes ütés), köztük mindig 10 négyütemű fekvőtámasz. Bemelegítés megvolt, kis lazítás, elő a fényképezőgépet.

Ahammm, a videón gyakorlatilag a talpam tölti a ki a képernyőt. Hagytam hát a mozgóképet, legyen sima fénykép. Na ja, de az önkioldót max 10 mp-re lehet állítani, gyorsan elhelyezni a gépet, hátrább szaladni, felvenni a pozíciót...hát reménytelen. Általában már akkor elsült a gép, amikor még épp helyezkedtem:)
Szóval ilyen "még épphogycsak" képek születtek, ha elbabrálok vele még 2 órát, tuti lett volna jobb is, de nem vagyok én olyan lány. A "tükörben fényképezem magam"- rettenet pedig szóba sem jöhet.


Hogy lesz-e ebből spárga kb 3 hét múlva? Jó kérdés.

Aztán még volt itt egy kis chang quan - a "felhőben járó kezek" részletet gyakoroltam, ennél kellene teljesen lazának, könnyednek, "chivel telinek" lenni.... én meg merev és feszes vagyok. Hajajj, ezt még leírni is durva volt :D Egyszerűen mire odáig jutok a formagyakorlatban, már túltelítődök... mivel is? Adrenalinnal? Robbannék, mozdulnék, gyorsan, erősen, széttépősen... És ekkor egy tizedmásodperc alatt kell váltani lágy, finom mozgásba. Nagyon nehéz.

Utána da hong quant gyakoroltam, nem sokat, 2x10 darab egy-egy részletből. Aztán mentem lépcsőzni...  Ha másért nem is, de azért igazán megveregethetné valaki a vállam, hogy a mai harmincezer fokban is képes voltam felszaladni ennek a tetejére, nem is egyszer.

(ezen a képen nem én vagyok, és nem is most készült - a helyszín stimmel csak)

Mondjuk abban semmi méltóságteljes harcos kiállás nem volt, ahogy a tetején csuromizzadtan, sípolva küzdöttem a levegőért  minden egyes kör után.

...írtam ki szavazást a spárga-témában. Nosza, tegyék meg tétjeiket.

Damn hot

Annyira cseszett-veszett meleg van még így 23:25-kor is, hogy teljesen esélytelen, hogy leírjam, mit is edzettem ma. A lényeg: kb. mint tegnap, légszomj, verítéktől csöpögő ruha, még ahhoz sem volt erőm, hogy az ikszedik bicska után azt mondjam: shit. De igazából már a láblendítéseknél nyögtem, mint a konditermekben a gyúrósállatok.

Aztán rátértem a da hong quan gyakorlására, most még csak kis részletekre bontva, minden részletet 10x megcsinálva. A 3. részletig jutottam ma.

Ez az ominózus formagyakorlat, a videón szépen, pontosan csinálja N., azonban némi lelkesedés, spirit azért mehetne bele, nekem ez így túl monoton (de a legutóbbi versenyen én spec lassított felvételként, zombimód mozogtam, szóval csak ne szóljak egy szót se).

 

Egyelőre egészen utálom ezt a formagyakorlatot: feelingesen, dinamikusan indul, aztán favágó-forma lesz belőle. Mindegy, valahogy meg kell találnom benne a szépséget, bele kell vinnem a "de rohadt jó ezt csinálni"- érzést, különben bukta az egész.

Az angol spárga meg... halad? Hát... izé. Kitaláltam, hogy holnap majd jól felteszek egy képet és/vagy videót arról, hol tartok most. Popcornt és zsebkendőket lehet készíteni, tragikomikum várható.

Update: na várjatok, beteszek még 2 videót a da hong quanről, s lőn 3 különböző megközelítése ill. előadásmódja a formagyakorlatnak. A kínai mester bemutatózik épp, ergo kevésbé ad a pontosságra, mint a versenyző srácok, de a "szpirit"... az ott van:)

 

 

Mit edzetté' tegnap?

Ja, és hogy mit edzettem tegnap:
Há, majdnem semmit :)
30 ezer fokban egészen nehéz rávenni magam, hogy nekiálljak mozgolódni.

Törpöltem, hogy felfutok a Gellért-hegyre, és szablyázok, mert múltkor K. sok hibára felhívta a figyelmem, azokat ki kellene javítani, mire megint a szeme elé kerülök.
Nem futottam fel:) De nem jártam jobban így se, nyugatiak az ablakok, egész délután tűzött be a nap - szauna a lakás.

Itthon mókázgattam, imígyen:

1 perc lengyel, zsákon
10 négyütemű (rendes fekvőtámasszal, azaz: karhajlítás-nyújtás, ehehe)
20 kitörésből kitörésbe ugrás (ennek tuti van valami normális neve is)

és ez szorozva 3-al, megállás nélkül. Már az első kör után a tócsák voltak körülöttem...

Utána 30 láblendítés mindenfelé (30 egyenes, 30 kifelé köríves, éééés 30 befelé köríves, aztán ugyanez a másik lábbal). Meleg, meleg, meleg.
2x30 fekvőtámasz, iszonyú lihegések és szitkozódások közepette. Aztán összesen 3x20 bicska, melyet ezen a rajzon gyönyörűen illusztráltam. A bicskám gyakorlatilag szánalmas, ezen nincs mit szépíteni, egy 2 éves, jóllakott, éppen alvó kisgyerek is jobban megcsinálja, mint én. A kungfus népesség 99,999%-a jobban csinálja, mint én. Na jó, ez nem tuti, de a szubjektív érzésem ez. Szóval fogcsikorgatás, anyádat, te rohadék gyakorlat, akkor is rájövök a titkodra , és hajrá:mostantól ez a gyakorlat A Hasazás.

Felavattam az újonnan szerzett lábsúlyaimat is (1 kilósak), egyenes és oldalsó rúgásokat gyakoroltam, 10-et mindenből. A meleg továbbra sem enyhült, mellé már a combizmom is lángolt.

Ennek örömére combosokat rúgtam zsákra, 2x30-at, jól meghúzva, közepes tempóban, most inkább tényleg az erőre mentem rá. A gyorsaságra ilyen 90 fokos környezetben nem is tudtam volna...

És végül, hogy mosolyogva zárjam a napot: megcsináltam ama kedves gyakorlatot: 15 másodperc teljesen vízszintes mabo -> 20 guggolás (mabobol) -> 15 mp mabo.... szorozva hárommal.
Fuckfuckfuck.

.....

És végül utána csak elmentem futni a kutyával....
Végre megnéztem: ama futtatóig és vissza az út 4 kilométer.

Kungfu vagy balett

(Pan Quing Fu)... megkérdezte, hogy tudnék-e csi ku, vagyis keserűt enni, ami kínai kifejezés a fájdalom tűrésére.Igent hazudtam. Aztán megkérdezte, félek-e a fájdalomtól. Ismét hazudtam, amikor azt feleltem: Nem!

- Akarja?-kérdezte.

- Akarom!- mondtam, és ezzel a tanítványa lettem.

...

Abban hitt, hogy az erőfeszítés, a koncentráció, az állóképesség és a vágy a tökéletes edzés összetevői. Amikor megkérdeztem, mi a különbség a a nagy harcosok és a közepesek között, azt mondta: "A közepes harcosok lusták, és ezt megpróbálják elfedni babonával. A mesterek életük minden napján keserűt esznek, és ez az, ami naggyá teszi őket."

(Mark Salzman: Acél és selyem)

Mi jut eszedbe a kungfu szóról?
És mi az első reakciója valakinek, ha elmondom neki, hogy kungfuzom?
Hát nem az, hogy biztos csodagyönyörűen formagyakorlatozom, frankón ugrom a pillangót.

Hanem az, hogy tudok verekedni. Meg tudom magam védeni. "Fú, te biztos kemény vagy".
Ezek az átlagember gondolatai.

A shaolin kungfu nem nem arról szól eredetileg, hogy kecsesen mozgunk formagyakorlat címszóval, közben persze jól imitálva a dühös tigrist, lecsapó sast.

Harcművészet, küzdősport.

Ha valaki ilyenre jelentkezik, ilyen edzésre jön el, ezt akarja csinálni, akkor ezzel legyen tisztában. 

Volt olyan lány edzőtársam a K-1 szabályrendszerű bunyóedzésen, aki (dupla sípcsontvédővel, stb.) azt kérte: inkább csak csináljak úgy, mintha megrúgnám. Inkább csak üssek el a feje mellett, mintsem bele a kesztyűjébe. A lány szőke volt, rózsaszín thaibox naciban, évek óta járt a csoportba. Én akkor kezdtem.

Persze, nagyon vagány, ha lányként elmondhatod, hogy thai boxolsz - de akkor thai boxolj. Thai box -> az egyik legkeményebb kontakt sport. Ha ezt választod, kérlek, légyszi, de komolyan: számolj azzal, hogy megütnek, megrúgnak. Számolj a fájdalommal. Ja, az nem ok? Akkor menj kick-box aerobikra, ott nem ér hozzád senki. Ááá, hogy ott meg nincsenek szép testű fiúk, és nem olyan vagány? Hát, sajnálom.

Több kungfus ismerősöm is hasonló kategória - műköröm és szilikoncici nélkül, szerencsére:)

Igen, a shaolin kungfunak gyönyörű mozgásanyaga van, megértem, ha valaki csak azt akarja tanulni. De arra ott a wushu - röpködő mozdulatok, csodás ugrások, lenyűgöző koreográfiák.
A kungfu akkor él, ha használni is tudod. Különben szép mutogatás az egész.

Sajnos a magyar kungfu edzések már csak kis részében fordul elő, hogy technikát is tanítanak. Mindenki megtanul formagyakorlatozni, aztán csodálkozunk, hogy a más stílust űzők mosolyognak a shaolin kungfu kifejezés hallatán, és 10-ből 8 rávágja: Aham, az szép, csak semmi haszna nincs.

Ennek nem kéne így lennie. A leghatékonyabb harcművészetek egyike (sőt..) lehetne, és az is. De amíg a gyakorlók azt mondják abban a 10 percben, amikor esetleg alkalmazást, technikát tanulunk, hogy: "Figyu, kisebbet rúgjál már légyszi, ez már hozzámért!", vagy "Úristen, vigyázz már, megkarmoltál" - addig nincs miről beszélni.
Természetesen nem ész nélküli brutalitásról, vagy a fokozatosság hiányáról van szó. Sérülés nem fordulhat elő - de "áááábepisilek-fájdalom", kékzöldfekete foltok, vagy akár legrosszabb esetben egy monokli igen. Elmúlik.

Van egy mondás, minden kungfus ismeri: A shaolin vér, veríték, fájdalom.
Kibírod.
Rengeteg bunyó edzésen voltam, sok helyen. Sanda, thai box, K-1 rendszer.... Nagyon sokszor egyedüli lányként, 90-110 kilós edzőtársakkal. 52 kiló körüli, eredetileg vérszegény, vashiányos, szédülős, gyenge csontú leány vagyok. Volt, ahol sorba álltunk, és mindenki rúgott 4 combost  mindenkinek. 80 rúgás, évek óta bunyózó, ismétlem: 90-110 kilós állatoktól, volt, aki betonoszlopon edzette a lábát (idióta). A végére már akkor nyüszítettem, amikor még csak emelték a lábukat:)
Fájt?
Kegyetlenül.
Elmúlt?
Igen.
Sérültem?
Nem.
Megerősödtem?
Igen.


És sokadrészt: ha nyafogsz, és nem gyakorlod a kontaktot, akkor nem csak a "sportág" minőségének, megítélésének hanyatlását segíted elő, nem csak te nem kungfuzol - hanem engem sem hagysz. Te nem tanulsz meg védekezni, én nem tanulok meg ütni. És fordítva.

A kommunikáció kulcsfontosságú. Ha szólsz, hogy nem bírod, természetesen gyengébben csinálom. És én is szólok, ha már nagyon nem bírom. De az nem egyenlő azzal, hogy valami már erősebb a simogatásnál, és némi negatív érzést okoz.

Te kinek kungfuzol?

"Te kinek kungfuzol?"-kérdezte mindig az egyik edzőm.
Mert ez olyan jól hangzó kérdés, és amúgy is bölcsnek állítja be a kérdezőt. Vannak még ilyenek, mindannyian ismerünk legalább egy  Te kinek akarsz megfelelni?- kérdést szajkózó embert.

Nos.

Ma reggel hullakómásan, egy tejeskávé után fogtam a kutyát, felhúztam a futócipőmet, aztán elfutottunk a nemtudomhánykilométerre lévő futtatóig, ott némi játék, majd vissza. Megjegyzem, nem szeretek futni, reggel meg főleg nem. De futottam, anélkül, hogy bárki kérte volna, vagy bárki vezényelt volna.
Utána itthon eljátszottam a láblendítésekkel, rúgásokkal, aztán egy jócskán unalmas, de legalább fájdalmas nyújtás következett, mert hát szeretnék 1 hónap múlva spárgázni egy hónap múlva spárgázni fogok.

Aztán zuhany, végre reggeli (és facebook:)), és teljes elégedettséggel, tökjó közérzettel nekiálltam a tanulásnak.

Szerinted... úgy mégis... kinek kungfuzom?:)

Kis bukta

A fekvőtámaszos projekt nagyon halványan pislákol, az utóbbi napokban egyáltalán nem csináltam. 

Nem egyszerű dolog, kéremszépen, ha például edzésen alapból lenyomunk összesen 90 fekvőtámaszt, vagy olyasmit csináunk, ami nagyon karra megy, akkor utána szinte esélytelen, hogy én még itthon letoljam a napi 4x.... adagot.

Most 30-nál tartok,  és ahogy írtam, ezt már egészen nehéz lenyomni, az utolsó pár már vért izzadós, alig szabályos. Ez nem jó, szóval most megállok itt egy kicsit, és egy ideig ennél a mennyiségnél maradok (4x30). Mihelyt azt érzem, hogy nem hat meg ez a sorozat, rögtön folytatom a napi +1 projektet.

Amúgy meg nyújtoknyújtoknyúúúújtok, persze nem eleget, de holnap már tényleg az lesz, hogy benyomok valami motiváló videót (ne ilyen agyonközhelyezett, csodagyönyörű kisfilmre gondoljatok.... engem motivál a Naruto is :D ), és "spárgában" fogom nézni.

Idézőjelben, mert az angol spárgám még sehol sincs, épp arra gyúrok jelenleg.

1 hónap múlva meglesz, ezt találtam ki. 

Ez a fiú meg jócskán viccesen fejezi be a gyakorlatot, de a fene essen belé, akkor is angolspárgázik.

"Törődj bele, ez genetika..."

Küldeném anyukámnak, aki pár éve azt mondta, nekem sosem lehet lapos és izmos hasam, mert a mi családunkban a nők generációkra visszamenőleg pocakosak. Hát persze:)
Le kell tojni a genetikát meg egyéb kifogásokat - és el kell menni edzeni:)

 

 

 És mondhat bármit a Norbi atyánk vagy a Tilt, továbbra is tartom az álláspontomat: nem kell diéta és küszködés. 

Figyelni kell arra, mit mond a kis tested (pl.:szól, ha eleget ettél), és megtalálni azt a mozgást, amit szeretsz, amit nem muszájból végzel. Egyszerűen csak élni, és élvezni azt, amit csinálsz. Mindig, nem x napos programok idejére, és akkor nem kell parázni a jojó-effektustól sem.

Más:

Igen, elvileg a szombat a pihenőnapom, tekintve, hogy vasárnap hajnalban reggel 8:30-tól a kínai mesterrel van edzés.
Ehhez képest ma is futottam, bár nem sokat és nem hegyre: a kutymóval futottunk el a Kopaszi-gátig, majd kb egy óra úszás-labdázás-nyargalás után vissza. Itthon még megcsináltam kb. 10x a Wu Pu Quant, lenyomtam a 30 láblendítést minden irányba (előre, kifelé, befelé),  lustán hasaztam kicsit, aztán nyújtottam. Szóval túlzásokba nem estem:)

Szeretném, ha a csípőm lazább lenne, néhány mozdulatnál, rúgásnál nagyon érzem a határait.  Nehezen rúgok magasra, pedig elvileg hajlékony vagyok, tehát konkrétan a lábizmok-inak tekintetében nincs gond, tényleg a csípőm korlátoz. Sok-sok lazítást tervezek, mindenféle vicces pozícióba való helyezkedést - isteni lesz.  Igazából a nyújtás, lazítás a legunalmasabb dolgok egyike, mondjuk közben filmnézéssel lehet cselezni, csak akkor meg nem biztos, hogy figyel az ember arra, hogy helyesen is csinálja... 

 

Óóóó, és vettem egy brokkolit, mert még sosem főztem-sütöttem ilyet, meg kölyökkoromban sem találkoztam vele. Na de mit kell ezzel csinálni? Csak a "lombja" ehető?
Micsoda izgalmak.

 

Kettlebell és én?

Juhúúú, vasárnap kettlebellezni fogok!

Sosenem próbáltam még, de mindenhol nagyon ajánlják a küzdősportot gyakorlóknak. Eddig tartózkodtam tőle, olyan furának tűnik a súly dobálása, lengetése. Nem is furának, veszélyesnek.

Kissé félek, hogy lengetés közben képen fogom vágni magam a súllyal, és betöröm a saját orrom, vagy épp ki a fogam.

Előfordult vajon már ilyen?

Badr Hari is kettlebellezik a videóban, én ennél a gyakorlatnál simán eltörném a csuklóm. Vagy a fejemre esne a bell. 

( Remélem, 0:46-nál más lányok is hümmögések közepette nézik a videót, és nem csak én vagyok ennyire... ööö... sportos.)

Ömlesztett kutyás futás méreg nélkül nyújtva.

Nem mindenképpen olcsó, de kifejezetten hatékony alkalmazás futáshoz, android nélkül is elérhető:

Kutya. (min. közepes méretű, juhászkutya vagy vizsla, az enyém utóbbi)

Komolyan mondom.

1. Alapból már azzal segít, hogy muszáj kimenni vele. És mivel hatalmas mozgásigényű kutyáról van szó, a séta nem egyenlő azzal, hogy körbebóklászod a háztömböt 5 perc alatt. Fél óra a minimum. 

Ha meg már úgyis ki kell mozdulnod, miért ne futnál? Nem túl izgalmas csak úgy caplatni a kutyával, aki szívesebben szaladna,  vagy üldögélni egy kutyafuttató padján, amíg a kutymorgó játszik a többiekkel.

2. Elindultok. Na és itt jön be az, hogy nem egyedül vagy. Társsal sportolni mindig jó, már csak azért is, mert ha van melletted valaki, akkor inkább hajlandó vagy végigcsinálni az eltervezett dolgot, nem megállni, összeesni félúton. Ha valakivel együtt futsz, akkor nem akarod hátráltatni, megállítani - hát lefutod a távot.

Ez kutyával is érvényes, mert lelkesen fut melletted pórázon, és ha megállsz, ő nagyot nyekken, és teljesen értetlenül néz rád, hogy most akkor mi van.

Amiben viszont előnyösebb a kutymó, mint az ember: nem kell vele beszélgetni. Én legalábbis nem tudok, nem szeretek futás közben dumálni, pláne ha hegyre futok, mert olyankor egészen heroikus küzdelmeket vívok magamban, magammal. A kutyával nem kell közben csevegni, egyszerűen futtok együtt, egymás mellett.

3. Egyenletes ritmust ad. Ez nagyon sokat tud segíteni, az emberek (pl. én...) képesek hihetetlenül zavaros, ütemtelen módon futni. Mert hát a fáradtság, a gondolatok, az akármi... az egyik lépésed ilyen, a másik olyan. 

Kutyáknál ilyen nem sokszor fordul elő, egy vizsla ügetése gyönyörűen egyenletes, ahogy a legtöbb vadászkutyáé.

A kutymó felveszi a tempód, és onnantól kezdve teljesen egyenletes ritmusban hallod a lépteit. Csak hallgatod, és könnyebb:) 

Persze mindehhez kell az, hogy a kutya már tudjon szépen sétálni, futni melletted, ne húzzon és ne kelljen fegyelmezni. Részünkről ez megvan.

Belegondolva, az utóbbi időben nem is voltam egyedül futni.... :)

És hogy mit edzettem ma?

Mivel így a 3. napon már kezdem érezni a méregtelenítés egyéb hatásait is, konkrétan azt, hogy gyengébb vagyok, viszonylag keveset edzettem.

Zsák (3x1 perc lengyel), kitörésből kitörésbe ugrás (fogalmazóképesség, jiháá), láblendítés (minden irányba 30), alapállások (maboból gongbuba, onnan pubu... gyilkos dolog ez), wu bu quan (10x)...

A wu bu quan a legeslegkezdőbb formagyakorlat, igazából csak 5 darab alapállás, vagyis ezek összekötése, de elvileg be kell majd mutatni K-nak. Arra mindenképp jó, hogy az alapmozgásokat gyakoroljam.

A fekvőtámasz projekt most kicsit imbolyog, ma a második 29-es pokol volt, az utolsó párat már tényleg alig tudtam megcsinálni. Szerintem a méregtelenítés miatt, végülis csak gyümölcsöt és káposztalevest eszek 3 napja, amivel nincs gondom, de intenzív erősítéshez ennyi kaja nem elég. 

Szóval ma 2x29 fekvőtámasz sikerült, erőltetni nem akartam, elméletileg ha méregtelenítesz, nem is illik nagyon sportolni, csak pihengetni. Na, én arról vagyok híres...

Mellette hasaztam, talán 5x30 jött össze, a gyakorlatot csak rettentően körülményesen tudnám megnevezni, szóval inkább nem teszem.

ÉÉÉÉs: nyújtás.

Utálom, unalmas. 

De már tegnap is új módszer szerint csináltam: minden pozícióban (pl. láb fent a szekrényen,stb... soksok pozíció van) 1 percig maradok. Korrekten, időzítővel mérve. Ezzel ki akarom küszöbölni az eléggé el nem ítélhető szokásomat, miszerint 10 másodpercig odahajolok a lábamhoz, aztán helló, nyújtás letudva.

agyjegyzetek

Az egyetemi előadásokról mondta egy tanár, hogy ez arra jó, hogy feljegyezd, mennyi mindennek kell utánanézned otthon, miket kell elolvasnod, megtanulnod. Abban a másfél órában ő messze nem tudja átadni mindazt, amit a témáról tudni kell, sőt... Ott a téma, ahhoz mi óra után szépen otthon elolvassuk az alapokat, hátteret, magát a témát, meg még csilliárd hozzá kapcsolódó dolgot.

Nna, ezt érzem én minden edzésen.

Szinte minden egyes gyakorlatnál, de a bemelegítéstől kezdve az edzés végén lenyomott erősítésig - folyamatosan jegyzetel az agyam:
ok, ez gyengén megy  -> erre rágyúrunk otthon
 na, ehhez egyensúlyérzék kéne -> egyensúlygyakorlatokat kellene végezni
fúúú, hát ez közel sem elég dinamikus -> sokat kellene az alapállásból való gyors mozdulást gyakorolni
 remeg a lábam az erőfeszítéstől -> több guggolásos dolgot kéne otthon....
És így tovább.

 És most akkor nekiállok edzeni, már ha sikerül, mert elvileg méregtelenítek épp (ez nálam nagy dolog), és ez olybá tűnik, mellékhatásokkal jár. Ez a 2. napom, 5 napig tolom, de ha holnap is ilyen lesz a helyzet, leállok a káposztalevesről, és mással folytatom, különben elfogyok.

(edzés után visszatérek)


(mégse térek vissza, éjjel 1:23 van, esélytelenség, hogy írjak, de majd holnap...:))

 Ez meg én vagyok hátulról még február végén:

 

Azóta izmosabb lettem, hosszabb a hajam, és nem izzok vörösen. Vagy nem mindig.

...just got serious

Na igen, a 4x27 (szabályos!) fekvőtámasz már nem az a habospite-majszolás. És ennél csak nehezebb lesz ugye, napról-napra. Ok, biztos van olyan lány, aki kacagva lenyom ennyi fekvőt akár álmából ébresztve is - én nem vagyok ilyen sajna.

A felvételi mókáknak köszönhetően még csak itt tartok (4x23-al kezdtem, mint tudjuk), de elvileg holnap lesz az utolsó pszichológia BA-s vizsgám, onnantól kezdve tényleg csak a védésre, meg a másik két felvételire kell készülnöm.. 

 

Nodehát.

Kifejezetten szuszogósan-fogcsikorgatósan-szitkozódósan toltam le már a második 27-et is, most jön a következő. Mindjárt jövök.

Na. A 22.-től kezdve halálélmény. Az utolsónál konkrétan 10 másodpercig tartottam lent, liluló fejjel, "csakazértsem teszem le a térdem, nem esek össze, csakazértis kinyomom", mire ki tudtam nyújtani a karjaimat. És még van egy kör...

Közte fitballon hasazok, próbálok most már ennél is figyelni arra, hogy szabályosan csináljam, ne lendületből. 

Viszont a labdát fel kellene pumpálni, ergo kéne keríteni egy bringás jópasit ismerőst, akinek megoldja a helyzetet.

Fekvőzés közben megint beordibált a kisördög a fejemben: Mi a ráknak csinálom én ezt? 

Aztán eszembe jutott ez a videó:

Hát ezért.

Hasonló a célom, bár én nem mozgássérülteket szeretnék tanítani, egyszerűen csak fiataloknak segíteni - a kungfuval. (Erről majd később írok, ha van rá igény, vagy ha nem vagyok lusta hozzá.)

Na, és ehhez többek közt sikeresen teljesítenem kellene ősszel a következő szintvizsgát, hogy aztán mehessek a mégkövetkezőbbre (segédedzői rang).... folytatnám, de mint mondtam: majd egy külön bejegyzésben.

A szintvizsgán pedig gyönyörű, szabályos, mondhatni büszke gyakorlatokat akarok bemutatni, az erőnléti résznél épp annyira, mint a formagyakorlatoknál.

Hát ezért.

Felfelé

Az egyik legjobb érzés edzés közben, amikor észreveszed, hogy azt a gyakorlatot/sorozatot/távot, ami eleinte a legnagyobb kínhalállal és gyötrelemmel járt, már könnyedén, megerőltetés nélkül teljesíted.

A mai kínszenvedős hegyfutás közben jutott ez eszembe. De jó is lesz, amikor ezzel is elérem ezt a tökjó érzést:)

Egyelőre még nem tartok ott, bár ez volt a 3. hegyfutásom, szóval nem illik nyüszögnöm még. Ma sem terveztem amúgy a futást, de egy kutyás cimbora hívott, hogy fent vannak a Gellért-hegyen, menjek én is. Így hát felfutottunk a kuttyal. Ilyen egyszerű, nem kell semmi motivációs lihegés. Ja igen, erről szerintem külön fogok még mesélni,  mennyire a könyökömön jönnek ki a tömegével áradó motiváló képek, kiírások, videók. Tú mács.

Valójában kifejezetten nehézkesen indultam el, a hasamban az olaszos sajtos tészta és a csoki még seholsem tartott az emésztés folyamatában, a vádlimban pedig erősen éreztem az utóbbi 2 hegyfutást.

De elindultam, és ezzel gyakorlatilag a nehezén már túl is voltam. 

A negyedénél már éreztem a vádlim (konkrétan betonná változott a kis komisz), a felénél jelentkezett a combizmom is, aztán az utolsó rohaggyámeg-emelkedőnél már a fenékizmok is tüntettek. Sebaj, sosem lehet elég izmos egy lány feneke. Egy pasié se. Izmos hátsót mindenkinek!

Ha meg már fent voltunk, akkor némi pihenő után lefutottam az előző bejegyzésben említett Meghalós Kört is.

A tüdőm a rohaggyámeg-emelkedőknél (szabadalmaztatni fogom ezt az elnevezést) ki akart szakadni, de valahogy még ezt is élveztem. Szinte látom magam előtt, ahogy a szmogtól összeesett tüdőm tágul, erősödik - ez elég gyermeteg kép, élettanilag ki tudja, mennyire helytálló, de nekem tetszik.

Ha a fenti kulcsszavak (kínhalál, kínszenvedés, gyötrelem, rohaggyámeg, tüdőkiszakadás) nem lennének elég meggyőzőek, tisztázom a helyzetet: nem mindenképp szeretek emelkedőre futni, meg lépcsőzni sem. 

Mert sosem mentek jól.

Ennek ellenére most mintkettőt rendszeresen gyakorlom.

Hogy akkor miért?

Mert AKAROM, hogy jól menjenek. Akarom a fent leírt tökjó érzést. 

És mert minden egyes ilyen futás/lépcsőzés után azt érzem: juhúúúúúúú, igazi superhero vagyok.

Csúcsra jutunk

Hegyre futni jó.

Rövidebb ideig tart, mint körbefutkosni a szigetet (ok, attól is függ, milyen hegyre futsz, a Kékestetőre nem kocogok fel innen), izgalmasabb is, és lehet mindenféle közhelyes gondolatokat fogalmazgatni közben. Legyőzöd az akadályokat, meg önmagad, felérsz a csúcsra, stb. 

Mivel az elmúlt 2 napban összesen tán 6 órát aludtam (vizsgák), hétfőn pedig felvételizek, nem mentem edzésre.

Ellenben a kutymót meg kellett sétáltatni, szóval fogtam magam - meg őt - és felfutottam a Gellérthegyre. Tüdő kiköp, leizzadás, amikor felértem, rájöttem, hogy ez így nem jó.

Mármint az, hogy felfutottam kb. 9 perc alatt, az nekem jó, de a vizslaságnak ennyi nem elég, ellenben ha kimelegedve csak sétálgatok az ekkor már szeles és hideg hegyen, akkor az tuti tüdőgyulladás.

Eszembe jutott ama bizonyos kör. Sőt: KÖR. Amit még P. jiao liennel futottunk mindig, amikor nyáron a hegyen tartottuk az edzéseket. Ez a bizonyos kör egészen gusztustalan, tartalmaz az elején meredek lejtőt, aztán erőteljes emelkedőt, aztán még erőteljesebb emelkedőt lépcsőkkel, majd némi lejtőt lépcsőkkel, aztán további meredek emelkedőt, végül lezárásképpen egy kis laza, enyhe emelkedőt, amit viszont ekkor már 90 foknak érzel. 

Több, mint egy éve futottam le ezt a kört utoljára, mindig meghalós élmény volt. Gyűlöltem.

Hát miért ne futottam volna neki most?:)

Kíváncsi voltam, meg tudom-e csinálni, vagy hörögve esek össze a lépcsős-emelkedős résznél.

Jelentem: megcsináltam. Nem a hörögve összeesést.

Összességében tehát kb 20-25 kőkemény hegyfutás volt a mai program, semmi más. A fkvőtámaszoknak nekiálltam, de a nyakbecsípődésem nem helyeselte még a dolgot.

Mindegy, ez is több, mint a semmi. Viszont ez a hegyre fel + KÖR kombó megtetszett, szerintem ráállok majd heti 2x-3x.


braking: nem Gellérthegy, hanem Gellért-hegy. Basszus, csilliárdezer helyen rosszul írtam évek óta.

Nem tudok jobbra nézni....

A tegnapi filozófiai kérdésről....

Yep, vannak nehéz pillanatok.Amikor két felülés között megállok, bámulom a plafont, és csak arra gondolok: mi a francnak csinálom én ezt? Mit ér ez az egész? Mit számít ez a felülés, az a hegyfutás, az az eredmény - egy eltervezett közös élethez képest?

De a végeredmény persze ugyanaz: folytatom a gyakorlást.

Mert...

Ha nem folytatom, az se változtat semmin.

Ha elhagyom magam, akkor sem lesz az enyém, ami akkor volt. Ha nem hagyom el magam - nos, akkor sem:)

A mai nap röviden:

Becsípődött a nyakam(ban egy ideg), délelőtt még nem is volt vészes, ergo edzettem itthon, aminek a hatására estére már vészes lett, szóval a tervezett hegyfutás helyett csak a kutyafuttatóba szenvedtem le a vizslasággal.

Nagynagy tanulások vannak, mint írtam, egy órát gyakoroltam ma - ennyinek bele kell férnie.

Kb. így nézett ki:

• Bemelegítésnek zsák (1 perces lengyelek - erről is írtam már, undorító továbbra is, de egyre jobban megy)
• a nyakam miatt most hanyagoltam a négyüteműt, helyette két zsákolás között csak alapállásban ugrálgattam, mozgolódtam (tök jó lenne, ha fordított alapállásban is tudnék majd bunyózni)
• eljátszottam egy ideig a mabo->gongbu -> pubu-> mabo.... mókával (tradícionális alapállások, egyikből a másikba mozgás, minél gyorsabban, folyamatosabban), ez is csak könnyűnek néz ki, de nagyon hamar megérzi az ember a csípőjét, combját. De ezt sokat fogom gyakorolni, mert hasznos. A térdem is imádja: ütemre kattog.....
• megcsináltam 12x a wu bu quant ("öt állás", kezdő formagyakorlat), rájöttem, hogy nem is butaság ez, tök jól lehet vele gyakorolni az alapállásból alapállásba való mozgást, és még az egyensúlyérzéket is fejleszti. Juhúúú, vissza a kezdetekhez!
• a szünetekben (vagyis amikor épp kedvem szottyant) hasaztam: 25 bicska, 30 felülés fitballon, összesen talán 4x. A bicskáról, mint olyanról még fogok mesélni, ugyanúgy rá kellene gyúrnom, mint a fekvőtámaszra, ez is a vizsga erőnléti részének egyik gyakorlata. És nem megy.

•  aztán, mert mazochista vagyok, megcsináltam a keddi edzés legfincsibb gyakorlatát: mabo -> guggolások (20 db) -> mabo ->.......