2012. június 18., hétfő

Mit edzetté' tegnap?

Ja, és hogy mit edzettem tegnap:
Há, majdnem semmit :)
30 ezer fokban egészen nehéz rávenni magam, hogy nekiálljak mozgolódni.

Törpöltem, hogy felfutok a Gellért-hegyre, és szablyázok, mert múltkor K. sok hibára felhívta a figyelmem, azokat ki kellene javítani, mire megint a szeme elé kerülök.
Nem futottam fel:) De nem jártam jobban így se, nyugatiak az ablakok, egész délután tűzött be a nap - szauna a lakás.

Itthon mókázgattam, imígyen:

1 perc lengyel, zsákon
10 négyütemű (rendes fekvőtámasszal, azaz: karhajlítás-nyújtás, ehehe)
20 kitörésből kitörésbe ugrás (ennek tuti van valami normális neve is)

és ez szorozva 3-al, megállás nélkül. Már az első kör után a tócsák voltak körülöttem...

Utána 30 láblendítés mindenfelé (30 egyenes, 30 kifelé köríves, éééés 30 befelé köríves, aztán ugyanez a másik lábbal). Meleg, meleg, meleg.
2x30 fekvőtámasz, iszonyú lihegések és szitkozódások közepette. Aztán összesen 3x20 bicska, melyet ezen a rajzon gyönyörűen illusztráltam. A bicskám gyakorlatilag szánalmas, ezen nincs mit szépíteni, egy 2 éves, jóllakott, éppen alvó kisgyerek is jobban megcsinálja, mint én. A kungfus népesség 99,999%-a jobban csinálja, mint én. Na jó, ez nem tuti, de a szubjektív érzésem ez. Szóval fogcsikorgatás, anyádat, te rohadék gyakorlat, akkor is rájövök a titkodra , és hajrá:mostantól ez a gyakorlat A Hasazás.

Felavattam az újonnan szerzett lábsúlyaimat is (1 kilósak), egyenes és oldalsó rúgásokat gyakoroltam, 10-et mindenből. A meleg továbbra sem enyhült, mellé már a combizmom is lángolt.

Ennek örömére combosokat rúgtam zsákra, 2x30-at, jól meghúzva, közepes tempóban, most inkább tényleg az erőre mentem rá. A gyorsaságra ilyen 90 fokos környezetben nem is tudtam volna...

És végül, hogy mosolyogva zárjam a napot: megcsináltam ama kedves gyakorlatot: 15 másodperc teljesen vízszintes mabo -> 20 guggolás (mabobol) -> 15 mp mabo.... szorozva hárommal.
Fuckfuckfuck.

.....

És végül utána csak elmentem futni a kutyával....
Végre megnéztem: ama futtatóig és vissza az út 4 kilométer.

2 megjegyzés:

  1. beteg vagy te lááány!!! ez neked a "majdnem semmi" ?????

    VálaszTörlés
  2. Soksoksok hiányosság van még, amit tsiszolni kéne:)

    VálaszTörlés