Szabadon

Ma csak felmásztam a Gellért-hegyre, átnéztem a szablya ji ben gongokat (alapgyakorlatok, mondhatni bázistechnikák), aztán megcsináltam a szablya formagyakorlatot ötször, a bot formát háromszor.

És ennyi.

Megbeszéltem az izmaimmal, hogy inkább pihenjenek kicsit.

Ettől még nem érzem úgy, hogy hiába mentem fel, vagy ilyesmi. Gyakoroltam, mozogtam - ez már csak jó lehet.

Nem hiszek abban, hogy ha valamiből csak keveset csinálsz, vagy épp nem teljes erőbedobással, akkor az nem ér semmit. 

"Ha nem csinálod rendesen, inkább ne is csináld"- szokta mondani egy ismerősöm. Szerintem meg: Csináld, akárhogy is. Ahogy épp megy, ahogy bírod, ahogy épp kedved van. 

Ha elvégez az ember 5 felülést, na attól nem lesz kockahasa, az igaz. De még mindig előrébb van, mintha egyetlen darabot se csinált volna meg...

Én legalábbis így gondolom.

Hasonló okokból mászok a falra a Yoda-mondástól: "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!"

Jajjj.

Próbálkozás. A leghasznosabb dolgok egyike. Ebből alakul ki minden.

Lehet próbálkozni, lehet hibázni. Ha nem lehetne, a babák sosem tanulnának meg járni... Ők is egyszerűen csak próbálgatják, mire is képesek, mit is lehet csinálni ezzel a lábbal, kézzel, testtel. Kísérletezgetnek. 

Gondoljunk csak a hétköznapi nőre (ne rám, én ma is csak bedobtam a csirkemellet a sütőbe): benéz a hűtőbe, kamrába, és az elérhető hozzávalókból összedob valamit. Tesz bele egy kis ilyet, egy kis olyat, rég eltért a recepttől, és ki tudja, mi lesz belőle, milyen lesz? És hol aggódik ezen? Hát akar ő kapásból páratlan ízvilágú, gasztronómiai műremeket alkotni, hogy "kéjtől zokogjanak az ízlelőbimbók"? Akkor ragaszkodna valamelyik sztárszakács sztárreceptjéhez, betűről betűre. Inkább kipróbál ezt-azt, aztán lesz, ami lesz -de az a sajátja lesz.

Az ölelésnek sem lesz mestere rögtön az ifjú legény. Játék, próbálkozás, felfedezés, kísérletezgetés - ezek tök jó dolgok, pláne, ha a saját képességeinket kutatjuk épp.

Na jó, megyek aludni.