Ma SEMMIT nem edzek, kivéve a vizslalefárasztást:)
Na jó, várjuk ki a végét, hogy vajon tényleg kibírom-e.
Viszont gondoltam, leírom A Lépcsőzést, mint olyat. Jól összerakott kis móka, K.-t kell érte dicsérni, vagy épp... nem dicsérni, amikor elfogy a levegő és az erő.
A színhely: a Kőműves-lépcső a Tabánban, 168 lépcsőfokkal.
Nem bonyolult: felszaladsz rajta, egyesével szedve a lépcsőfokokat. Nem csalunk: egyesével!
Lefelé séta, majd ha leértél, újra felszaladsz, ezúttal kettesével.
Le.. Majd jön a mókás része: szaladj fel újra, de most hármasával szedve a fokokat. Ez igazából már szökkenés, ide kell a dinamika, mert vánszorogva nem lehet hármasával felfutni, maximum ha nagyon hosszú valaki lába.
Ez így együtt volt 1 kör, ebből van összesen 3.
Utána lentről indul a második része A Lépcsőzésnek: felugrálunk egy lábon az első blokkon, vagy mi ez (12 lépcsőfok, azt hiszem). Aztán a másik láb következik...
Utána ("lépcsőblokkonként"):
- egy lábbal, kettesével szedve a fokokat (egyértelműen aztán a másik lábbal ugyanez)
- "kis" békaugrással, egyesével (note: nem ugyanazon a fokon van a két lábad, az egyik mindig egyel feljebb)
- "nagy békaugrással felfelé (magasra felugrasz, de ugyanúgy csak egy lépcsőfokot haladsz mindig)
- kis béka - háttal
- nagy béka - háttal
- guggolás, rúgás
- egylábas guggolás, vagy mondhatni pisztoly (egyik lépcsőfokon bal lábbal guggolva, másikon jobb...)
És ami a kedvenc....
A képen nem látszik, de indul a lépcsősor közepétől egy nagy ívű "kerülőút", ami aztán újra a lépcsőhöz tér vissza, csak jóval feljebb. Na, mi ezen szoktunk végigmenni - kitöréssel. K. "hosszú lépésnek" nevezi ezt, s valóban nem a klasszikus kitörés: hosszabb annál, minél lejjebb kell lennie a csípőnek. Amiért más, és fájdalmas: úgy haladunk,hogy előrelépéskor kicsit sem segítünk a hátsó lábbal, nem azzal lökjük-toljuk előre magunkat - csak az első lábra helyezzük a testsúly, így lépünk át. Lassan. Kegyetlen.
Találtam erről is képet, hurrá:
Ez így együtt A Lépcsőzés. Utána át lehet vonulni a pár méterre lévő felnőtt játszótérre, aszongya cross-fit pálya, mehet pár húzódzkodás, majd pár perc mabu, lépcső után általában maximum 2-3x2 perc.
Nyújtás, boldogság, irány haza.
*******
Én meg drákói szigort vezetek be magammal szemben:
Pihenni fogok.
Aludni, sokat. Napi 9 órát. Leginkább úgy, hogy éjfél előtt lefekszem, legkésőbb 11-kor.
Az utóbbi hetekben már annyira karikásak lettek a szemeim, agyilag sem vagyok toppon, és folyton fáradtan érzem magam... hogy arcba rúgtam magam, gondolatban. Ennyi edzés mellett (számoljunk napi 2-vel, úgy, hogy mellette ott a tanulás, munkák, alapítványi meló, vizslaeregetés..) muszáj normálisan, eleget aludni, különben a visszájára fordul az egész, és nem fejlődök, hanem leépítem magam.
Ez a lépcsőzős móka engem is egyre jobban izgat, mondjuk én eddig csak szaladgálásra-talicskázásra használtam. De amiket leírtál, elég komolynak tűnnek, holnap hajnalban én is beadom a lépcsőházban meló előtt :D a 10ik emeletig asszem 260 lépcsőfok van, én egyelőre beérem a felével is...aztán ha belehalok, legfeljebb nem csinálom többet :D
VálaszTörlésKösz, hogy ezt így leírtad, már majdnem ott voltam, hogy elrángatom magamat (meg Á.-t is :D), de ezek után nekem ezt totálisan felejtős... sajnos élénken él még elmékezetemben A HEGY, nomeg a tábor után a 2-3 napos térdfájás.
VálaszTörlésEhhez én még kevés vagyok. MÉG.
Na, ez remek ötlet :)
VálaszTörlésEgyébként pont Si-henggel beszéltük, hogy mennyire más úgy halálra edzeni magad, hogy egyébként van munkád/jársz iskolába/van családod/barátaid/barátnőid/szerelmed/mindened, vagy hogy bent élsz egy kolostorban, és a világon semmi más dolgod nincs, mint hogy szétedzd magad. Így lehet napi 6-8 órát edzeni, máshogy nem.
Akárhogyis, mi cska ilyen "vasárnapi iskolások" vagyunk a kínaiakhoz képest :) (na nem mintha ez feltétlenül baj lenne)
Szóval summa summarum, igen, a pihenés ugyanúgy segíti a fejlődést, mint az edzés.
Most jut eszembe, azt is Si-heng mesélte, hogy mikor térdszalagszakadást szenvedett és az orvos szigorúan ágyba parancsolta, először majd megveszett a tettvágytól, de aztán szépen lenyugodott és elkezdte fejben rendszerezni a tudását, hogy amikor fél évvel később újra edzeni kezdett, rájött, hogy magasabb szinten van, mint előtte volt. :)
Lustább Shaolin: Tök jó, ha van olyan lépcsőház, ahol meg tudod csinálni, nálunk 6 lépcsőfokonként kanyarodni kellene... Úgy meg nem jó. Ennél a lépcsőnél azt szeretem, hogy lentről nekiiramodunk, és se forduló, se semmi:)
VálaszTörlésAkion: Hmm. És a táborban fel tudtál futni az élbollyal a hegyre? Nem sűrűn. De mégis felkeltél az utolsó reggel hajnali 4 körül, hogy lindulj még előttünk,felgyalogolj, és velünk,"a kiválasztottakkal" nézd a napfelkeltét. Éééérted?:) Másrészt meg: Magyari apuka is eljött már párszor... Ő például nem futott, csak gyalogolt felfelé a lépcsőn, de megcsinálta. Mindig vannak, akik lassabbak, vagy megállnak kicsit szusszanni a felénél.
Dávid: Na igen, én ezért is nem szeretem, amikor valaki linkel egy Shibo-videót, mondván: ez a cél, így kell mozogni. Egyrészt nem úgy akarok mozogni, mint másvalaki, másrészt meg neki még az ételt is a kezébe adták, főznie sem kellett, nemhogy megkeresnie rá a pénzt, amíg napi 6 órát edzett. Csak a shaolinnal kellett foglalkoznia.
Mi kicsit nagyobb hősök vagyunk: élünk nyugaton, tanulunk, dolgozunk, ellátjuk magunkat - és mellette még edzünk is. Aki itt elér egy komolyabb szintet, annak nagyobb tisztelet jár, szerintem.
A térdemet féltem egyelőre, nem azt, hogy nem bírnám szusszal (azt már kezdem megszokni :F).
VálaszTörlésA Shibo-s videókat pedig szvsz nem úgy kell nézni, hogy "ez a cél". Egyrészt nem ebbe születtünk, másrészt erről már egy kicsit lekéstünk (lássuk be: egy bizonyos életkor felett már nem lehet úgy alakítani az ízületeket.)
Bennem sokkal inkább azt az érzést kelti, hogy ilyen egy, a tökéleteshez közeli emberi test, ezek az emberi szervezet limitjei - ez számomra, mint eü-ben dolgozó embernek az egyik legérdekesebb, legszebb látvány.
Na most. Ha ezek az emberi teljesítőképesség határai, amit tegyük hozzá, ők is egyre tovább és tovább feszegetnek, akkor feltehetjük a kérdést: és neked, mik a limitjeid? És mit tudsz még rajta feszíteni?
Sajnos (?), mi már soha sem leszünk olyanok, mint a Shibo. De erőt meríteni belőle, azt tudunk. És nem ő hozzá kell hasonlítani, nem "kevésbé gyengének kell lenni hozzá képest", hanem "jobbnak, mint a tegnapi önmagad". Mert a kung-fu csak rólad szól, és nem másokról, ezért nem is szabad másokhoz hasonlítanod magad, csakis önmagadhoz.