A spárgáról rég írtam, jelenleg messzebb vagyok tőle, mint valaha - legalábbis szerintem.
Niki, aki sportakrobatika edző, és emellett velünk kungfuzik, tegnap közölte: márpedig nekem megvan az angol spárgám.
(ezen elcsodálkoztam rendesen, de valószínűleg arra értette, hogy le tudna nyomni annyira... :) )
Pár kép, ami ehhez kapcsolódik, tábori az összes:
 |
Sportakrobatikás lányok is velünk táboroztak, megkértem őket, segítsenek nyújtani. Na, ilyet nem tesz az ember. Mert ezek a kedves kis lányok állatok: mire észbekapsz, négyen körbevesznek, szólnak, hogy ülj terpeszbe, aztán az egyik az egyik lábadat húzza, másik a másikat, harmadik a kezednél fogva előre, a negyedik meg ráül a hátadra.
|
 |
A páros nyújtás amúgy megszokott, és jó is. Pillangóülésben én pl. egyedül nem is tudom rendesen lenyomni a lábam.
|
 |
Kinyiffant Béka Ászana. Ne ijedjen meg senki, épp helyzetet változtattam, azért ez a beteg póz. A sztori lényege: a lehető legszélesebb terpeszedben vagy, majd leteszed a felsőtested a földre, és átcsúszol hasonfekvésbe, zárod hátul a lábad. Aztán innen vissza terpeszbe. Mint egy csúszómászó kis lény.
|
 |
Lábat fel, először ilyen cuccokra, polcra, korlátra, akárhova, aztán fára, mert ott nehezebb megtartani. És persze egyre magasabbra.
|
 |
Ez is még helyezkedő pozíció épp. Rájöttem amúgy: a lábam tök laza. A csípőm a tré.
|
 |
| Ha így felemeled a kezed (oldalsó tartás, vagy bármi más is lehet), tuti meglesz mindkét oldalon a spárga, egyszerűen a testsúlyod és a gravitáció mgoldja:) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése