Ösztön

Naggggyon jó volt a kaszkadőrködős móka tegnap. De.

:)

Jópár "de".

Előtte 8:30-tól volt a válogatott csapattal edzés, aminek a végére kegyetlenül elfáradtam. A kínai mester most elutazik 2 hónapra, igyekeztük olyan szinten odatenni magunkat az egész edzésen, hogy érdemes legyen visszajönnie.  Valószínűleg az előző esti szauna miatt is lehetett, hogy kevesebb energiám volt (pénteken nem volt idő pihenni szaunázás után, rohantunk haza - így nem jó).

Utána kevesebb, mint 1 órám volt pihenni, enni, emészteni.

Nem ment annyira rosszul aztán az ugrálós-kardos-küzdős gyakorlás, de még idegen volt a helyzet, kissé bátortalanul mentem bele a dolgokba. 

Futottam falon! Már boldogan halhatok meg, ha tényleg világvége lesz.

Viszont az első félórában az volt a feladat, hogy nekifutunk (karddal), ugrunk valamit, vágunk-szúrunk-szabdalunk, aztán rohanunk tovább.  Egyéni fantáziára volt bízva a dolog, nem akartam túlbonyolítani, egy kungfus szablyás ugrást toltam, utána gurultam (szablyával a kezemben, vállon átfordulva, abból vágtam.

Na de.

A talaj nem éppen rugalmas tornásztalaj volt, csak sima padlószőnyeg a beton felett. Fáradt voltam, meg tapasztalatlan is: a harmadik gurulásnál már éreztem a hátamat, mintha "tüdőn" csaptak volna hátulról egy bunkósbottal. Erre mit csinál, aki hülye?

Nem azt, hogy kihagyja a következő 5 nekiszaladásból a gurulást, nem. Folytatja. 

Aminek következtében már levegőt alig tud venni, annyira fáj a háta lapocka tájékon.  Meghúzódott, valószínűleg.

A fegyveres küzdelmi részt élveztem, csak nagyon látszik, hogy figyelemzavaros problémáim vannak (nem véletlenül volt teli egyessel az ellenőrzőm már általános alsóban, miközben amúgy meg tökjó tanuló voltam: elfelejtettem megcsinálni a házikat, képtelen voltam egy dologra koncentrálni).

Ott a szitu, hogy egymás után 4 fickó ront rám karddal. Megvan a "koreográfia", hogy melyiket hogyan kell védeni, visszatámadni.

Na, én ezt a koreográfiát kapásból elfelejtettem, a harmadik fickót már általában teljesen másképp szereltem le. Én konkrétan küzdöttem.  Eredmény: például megvágtam egy társam kezét. Nem nagyon, de ilyennek nem kellene történnie. Másrészt meg nem írhatom újra egy küzdelmi jelenet forgatókönyvét.

Visszajelzések alapján: Az Évi (az én vagyok :D ) harcos, ösztönből mozog, küzd. Az nagyon jó, hogy nem tudatosan, pusztán ösztönből így mozog, de meg kell tanulnia figyelni, tudatosan felépíteni a mozdulatsort és kontrollálnia az erejét. 

Amin még dolgozni kell, ha végül bekerülök ebbe az egészbe: tudatosan el kell "felejteni" erre az időre a realitást:) Nagy, széles mozdulatokkal védeni és vágni, szúrni - olyannal, amit egy valós küzdelemben az ember sosem csinálna. 

A hátam viszont veszettül fáj, bekentem Diclac géllel, estére tervezek egy kamillás fürdőt. Necces a dolog, gyakorolni kéne az ugrásokat, ellenben ilyen háttal esélytelen, és nem csak azért, mert rontana a helyzeten, hanem mert attól is majd' elsírom magam, ha nagyobb levegőt veszek.