...mert nincs időm írni, pedig lenne miről.
Egyetek körtét! Nekem viszonylag ritkán jut eszembe, hogy létezik ilyen gyümölcs is, de most az utóbbi egy hétben rákattantam. Tudtátok, hogy a gyümölcs az egyetlen olyan dolog, aminek az a célja, hogy megegyék? Nem védekezik ellene mindenféle vicces anyag termelésével (amit még a zöldségek is tesznek), hanem direkt arra vágyik, hogy megedd (aztán a magot valahol kipottyantsd). Ez nem mondható el pl. az állatokról :)Ergo gyakorlatilag a legegészségesebb dolog a világon. Nem azt mondom, hogy éljünk csupán gyümölcsön - butaság lenne, húselvonási tüneteim lennének 2 nap után - de hagyjuk azt a testépítős marhaságot is, hogy gyümölcsöt nem szabad enni, mert sok benne a cukor.
Xinyi Quan, a Szív és az értelem ökle, ami egyszer majd az Ezer Napfelkelte Ökle lesz nekem. Ez utóbbi elég lassan halad, nem számoltam azzal, hogy télen szürkésfehér ég van, nem ragyogó narancsvörös napfelkelte. Szóval nem futok hajnalban, azt akarom, hogy az maradjon meg csodagyönyörű, feltöltődős élménynek, nem kötelező jellegű, kiábrándító szutymónak.
Ellenben magát a formagyakorlatot gyakorlom ezerrel. Erről álmodoztam egész ősszel, amíg a favágós-darabolós Da Hong Quant gyakoroltam.
A Xinyi Quan gyönyörű. Áramlik, árad, de nem vízesésként, mert nincs benne a lezúduló, szikláknak csapódó víz megtörése: ez tenger, örvény. Lassú, szinte taichi-ra hasonlító mozdulatok, amik váratlanul csapnak át egy-egy gyors, erős rúgásba, mozdulatsorba, aztán újra visszaszelídülnek. És ezt az egészet nem ilyen fennkölten akartam leírni, eszem ágában nem volt, de ezek a tények :)
Rengeteg mindent kellene és lehetne most gyakorolnom, de úgy érzem, szükségem van arra, hogy most ezzel foglalkozzak. Rá kell éreznem arra, hogyan tudom ellazítani, lággyá tenni a mozdulataimat, egy másodperc töredékével azután, hogy pl. teljes erővel és gyorsasággal rúgtam, ugrottam, mittoménmitcsináltam.
Ki kellene találnom egy módszert arra, hogy ellazítsam a túl feszes mozdulatokat, sőt: egyáltalán az izmaimat. Észrevettem, de mások is jelezték már: sokszor "felhúzva marad" a vállam pl. szablyás mozgolódásoknál. Az egy dolog, hogy nem szép, de nem is tesz jót: a nyak-és vállizmok feszülésétől simán kialakulhat fejfájás is. Nekem ki is szokott (Murphy).
Talán csak egy jó zene kellene. És idő, rengeteg.
Eszembe jutott, hogy talán először nem is a kungfuval kellene ezt gyakorolnom. Előszedem a hastáncos emlékeimet, na meg a cd-ket, és mindenféle teljesítménykényszertől mentesen csak táncolok. Abban anno már sikerült elérni ezt a fajta áramló, lágy mozgást. Most ezt kellene újra megtapasztalni, egyre többször, aztán átvinni a kungfuba.
Ráálltam a rúgások gyakorlására. Tavasszal szeretnék újra sanda meccset, és bár a kéztechnikám már egész jól alakul, lábbal még nem vagyok olyan ügyes, mint szeretném. Bikaerős combost tudok rúgni, de sokat kell még javítani a gyorsaságon és a pontosságon - ok, hogy egy helyben álló ellenfélnek szét tudom rúgni a combját, de ez édeskevés, mert az ellenfelem hülye lesz egy helyben állni... A magas rúgásaim pedig egyelőre nagyon nem mennek jól, a csípőmet sokat kéne lazítani. Felrúgok fejmagasságra is, ha kell, de nem "kényelmes", és igazi erőt nem tudom kifejteni.
Sosem késő: életemben először lementem akrobatika edzésre. Enyhe kifejezés, hogy tartottam tőle. Amikor az ember körül 10 éves kölykök lazán, belemegítésnek nyomják az arábeleket (kéz nélküli cigánykerék), akkor nehéz optimistának maradni, de igazából jól éreztem magam, elfogadó, támogató volt a közeg. Nyújtás, rávezető gyakorlatok, aztán hajrá... A kétórás edzés végére a sima (kétkezes) cigánykerék már viszonylag szépen ment, az egykezes is alakult. A többiek ezalatt szaltózgattak.... :)
Ezentúl fogok járni erre is, azt érzem, nem csúsztam még le mindenről, van esélyem még megtanulni jól ugrálni.
Ja, és a hátamban, vállamban, az egész törzsemben olyan izomláz volt másnapra, mint már régen.
"Ha egyszer már megcsináltál jól, azt soha többé ne merd rosszabbul megcsinálni!"
Ezt az első mesterem hangoztatta, nem kis nyomást téve ezzel ránk, ha véletlenül sikerült egy trükkösebb mozdulat vagy ugrás. De igaza volt.
Ne érd be kevesebbel.
Nem lehet visszafelé haladni, és ez vonatkozik mindenre... Gyerekként imádtam leugrálni lépcsőkről (érdekes, mégsem akkor ment szét a bokám), de aztán eljutottam odáig, hogy repülőgépekből ugráltam ki ejtőernyővel. Ezután már a lépcsőről, székről való leugrálás nem nagyon elégítené ki a zuhanás iránti vágyamat... Még akkor se, ha már rég nincs lehetőségem ejtőernyőzni.
És ez kiemelten érvényes a kapcsolatokra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése