Megvolt életem első önálló napfelkelte-hegyfutása.
A tábor óta terveztem, hogy a Gellért-hegyről nézem majd meg a napfelkeltét, de éjszakai bagoly típus vagyok, a hajnali kelés nem egyszerű dolog nekem, mindig lenyomtam az ébresztőt.
Ma sikerült.
Felfutottunk (a kutyámmal) a hegyre, a Citadellánál vártuk a napfelkeltét.... ami a nem túl jó idő miatt gyakorlatilag nem volt egy nagy szám, szürke maradt az ég. Lefutottunk a hegy másik oldalán A Lépcsőkhöz, majd vissza is a hegyre fel, hegyről le.
Hihetetlenül büszke vagyok magamra, őszintén szólva. És rájöttem, hogy milyen más, ha az ember ilyen korán kezdi a napot: nekem energiát adott.
Olyan ember akarok lenni, aki képes motiválni másokat.
Elsősorban nem szavakkal... hanem tettekkel, példamutatással. Sosem akarok olyat tanár lenni, aki széken ülve vezényli le az edzést, sokkal inkább olyan, aki mutatja, csinálja, együtt dolgozik a tanítványokkal, mert én is az ilyen tanárokból nyertem és nyerek erőt.
K. is ilyen. Azzal, hogy egy-egy lépcsőzéskor, hegyfutáskor elől fut, követendő példa és elérendő cél is egyben: a nyomában járok, és próbálom utolérni, sőt: "Próbálj megelőzni!" - mondta egyszer.
Hogy belőlem lesz-e végül ilyen kungfu tanár, az jó kérdés.
Holnapután vizsga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése