Legyél olyan, mint a víz, barátom - mondta Bruce Lee.
Bár nem éppen úgy, ahogy ő gondolta, de erre törekszem jelenleg.
Fluiditás, aszongya. Folyékonyság. Az egyik mozdulatból következik a másik, nem törik meg. Áramlik.
Mégis bivalyerős.
Na, ilyennek kellene lennie egy-egy formagyakorlatnak.
Ma sokat szablyáztam, ennél nagyon érzem a folyékonyság hiányát. Megakad a kard, talán mert nem elég "ügyes" még a csuklóm. Amúgy nagyon vékony csuklóm van, fáradékony is pl. botforgatásnál.
Erre szeretnék majd időt szánni, fegyverforgatással ügyesedni, erősödni. A botnak, szablyának, kardnak a karom meghosszabbításának kell lennie, gyakorlatilag a testem részének. Olyan természetesnek kell végül lennie a fegyver mozgatásának, forgatásának, mintha egy testrészem mozdulna.
Így nem kell majd "figyelnem" arra, hol van épp a fegyver, nem sebzem-e meg magam vele, mert együtt mozgunk. És így lesz majd a formagyakorlatom erős, gyors és folyékony.
Vasárnap vizsga.
Milyen szabad leszek utána!
Azt gyakorlok majd, amit csak akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése