Kettlebell és én?

Juhúúú, vasárnap kettlebellezni fogok!

Sosenem próbáltam még, de mindenhol nagyon ajánlják a küzdősportot gyakorlóknak. Eddig tartózkodtam tőle, olyan furának tűnik a súly dobálása, lengetése. Nem is furának, veszélyesnek.

Kissé félek, hogy lengetés közben képen fogom vágni magam a súllyal, és betöröm a saját orrom, vagy épp ki a fogam.

Előfordult vajon már ilyen?

Badr Hari is kettlebellezik a videóban, én ennél a gyakorlatnál simán eltörném a csuklóm. Vagy a fejemre esne a bell. 

( Remélem, 0:46-nál más lányok is hümmögések közepette nézik a videót, és nem csak én vagyok ennyire... ööö... sportos.)

Ömlesztett kutyás futás méreg nélkül nyújtva.

Nem mindenképpen olcsó, de kifejezetten hatékony alkalmazás futáshoz, android nélkül is elérhető:

Kutya. (min. közepes méretű, juhászkutya vagy vizsla, az enyém utóbbi)

Komolyan mondom.

1. Alapból már azzal segít, hogy muszáj kimenni vele. És mivel hatalmas mozgásigényű kutyáról van szó, a séta nem egyenlő azzal, hogy körbebóklászod a háztömböt 5 perc alatt. Fél óra a minimum. 

Ha meg már úgyis ki kell mozdulnod, miért ne futnál? Nem túl izgalmas csak úgy caplatni a kutyával, aki szívesebben szaladna,  vagy üldögélni egy kutyafuttató padján, amíg a kutymorgó játszik a többiekkel.

2. Elindultok. Na és itt jön be az, hogy nem egyedül vagy. Társsal sportolni mindig jó, már csak azért is, mert ha van melletted valaki, akkor inkább hajlandó vagy végigcsinálni az eltervezett dolgot, nem megállni, összeesni félúton. Ha valakivel együtt futsz, akkor nem akarod hátráltatni, megállítani - hát lefutod a távot.

Ez kutyával is érvényes, mert lelkesen fut melletted pórázon, és ha megállsz, ő nagyot nyekken, és teljesen értetlenül néz rád, hogy most akkor mi van.

Amiben viszont előnyösebb a kutymó, mint az ember: nem kell vele beszélgetni. Én legalábbis nem tudok, nem szeretek futás közben dumálni, pláne ha hegyre futok, mert olyankor egészen heroikus küzdelmeket vívok magamban, magammal. A kutyával nem kell közben csevegni, egyszerűen futtok együtt, egymás mellett.

3. Egyenletes ritmust ad. Ez nagyon sokat tud segíteni, az emberek (pl. én...) képesek hihetetlenül zavaros, ütemtelen módon futni. Mert hát a fáradtság, a gondolatok, az akármi... az egyik lépésed ilyen, a másik olyan. 

Kutyáknál ilyen nem sokszor fordul elő, egy vizsla ügetése gyönyörűen egyenletes, ahogy a legtöbb vadászkutyáé.

A kutymó felveszi a tempód, és onnantól kezdve teljesen egyenletes ritmusban hallod a lépteit. Csak hallgatod, és könnyebb:) 

Persze mindehhez kell az, hogy a kutya már tudjon szépen sétálni, futni melletted, ne húzzon és ne kelljen fegyelmezni. Részünkről ez megvan.

Belegondolva, az utóbbi időben nem is voltam egyedül futni.... :)

És hogy mit edzettem ma?

Mivel így a 3. napon már kezdem érezni a méregtelenítés egyéb hatásait is, konkrétan azt, hogy gyengébb vagyok, viszonylag keveset edzettem.

Zsák (3x1 perc lengyel), kitörésből kitörésbe ugrás (fogalmazóképesség, jiháá), láblendítés (minden irányba 30), alapállások (maboból gongbuba, onnan pubu... gyilkos dolog ez), wu bu quan (10x)...

A wu bu quan a legeslegkezdőbb formagyakorlat, igazából csak 5 darab alapállás, vagyis ezek összekötése, de elvileg be kell majd mutatni K-nak. Arra mindenképp jó, hogy az alapmozgásokat gyakoroljam.

A fekvőtámasz projekt most kicsit imbolyog, ma a második 29-es pokol volt, az utolsó párat már tényleg alig tudtam megcsinálni. Szerintem a méregtelenítés miatt, végülis csak gyümölcsöt és káposztalevest eszek 3 napja, amivel nincs gondom, de intenzív erősítéshez ennyi kaja nem elég. 

Szóval ma 2x29 fekvőtámasz sikerült, erőltetni nem akartam, elméletileg ha méregtelenítesz, nem is illik nagyon sportolni, csak pihengetni. Na, én arról vagyok híres...

Mellette hasaztam, talán 5x30 jött össze, a gyakorlatot csak rettentően körülményesen tudnám megnevezni, szóval inkább nem teszem.

ÉÉÉÉs: nyújtás.

Utálom, unalmas. 

De már tegnap is új módszer szerint csináltam: minden pozícióban (pl. láb fent a szekrényen,stb... soksok pozíció van) 1 percig maradok. Korrekten, időzítővel mérve. Ezzel ki akarom küszöbölni az eléggé el nem ítélhető szokásomat, miszerint 10 másodpercig odahajolok a lábamhoz, aztán helló, nyújtás letudva.

agyjegyzetek

Az egyetemi előadásokról mondta egy tanár, hogy ez arra jó, hogy feljegyezd, mennyi mindennek kell utánanézned otthon, miket kell elolvasnod, megtanulnod. Abban a másfél órában ő messze nem tudja átadni mindazt, amit a témáról tudni kell, sőt... Ott a téma, ahhoz mi óra után szépen otthon elolvassuk az alapokat, hátteret, magát a témát, meg még csilliárd hozzá kapcsolódó dolgot.

Nna, ezt érzem én minden edzésen.

Szinte minden egyes gyakorlatnál, de a bemelegítéstől kezdve az edzés végén lenyomott erősítésig - folyamatosan jegyzetel az agyam:
ok, ez gyengén megy  -> erre rágyúrunk otthon
 na, ehhez egyensúlyérzék kéne -> egyensúlygyakorlatokat kellene végezni
fúúú, hát ez közel sem elég dinamikus -> sokat kellene az alapállásból való gyors mozdulást gyakorolni
 remeg a lábam az erőfeszítéstől -> több guggolásos dolgot kéne otthon....
És így tovább.

 És most akkor nekiállok edzeni, már ha sikerül, mert elvileg méregtelenítek épp (ez nálam nagy dolog), és ez olybá tűnik, mellékhatásokkal jár. Ez a 2. napom, 5 napig tolom, de ha holnap is ilyen lesz a helyzet, leállok a káposztalevesről, és mással folytatom, különben elfogyok.

(edzés után visszatérek)


(mégse térek vissza, éjjel 1:23 van, esélytelenség, hogy írjak, de majd holnap...:))

 Ez meg én vagyok hátulról még február végén:

 

Azóta izmosabb lettem, hosszabb a hajam, és nem izzok vörösen. Vagy nem mindig.

...just got serious

Na igen, a 4x27 (szabályos!) fekvőtámasz már nem az a habospite-majszolás. És ennél csak nehezebb lesz ugye, napról-napra. Ok, biztos van olyan lány, aki kacagva lenyom ennyi fekvőt akár álmából ébresztve is - én nem vagyok ilyen sajna.

A felvételi mókáknak köszönhetően még csak itt tartok (4x23-al kezdtem, mint tudjuk), de elvileg holnap lesz az utolsó pszichológia BA-s vizsgám, onnantól kezdve tényleg csak a védésre, meg a másik két felvételire kell készülnöm.. 

 

Nodehát.

Kifejezetten szuszogósan-fogcsikorgatósan-szitkozódósan toltam le már a második 27-et is, most jön a következő. Mindjárt jövök.

Na. A 22.-től kezdve halálélmény. Az utolsónál konkrétan 10 másodpercig tartottam lent, liluló fejjel, "csakazértsem teszem le a térdem, nem esek össze, csakazértis kinyomom", mire ki tudtam nyújtani a karjaimat. És még van egy kör...

Közte fitballon hasazok, próbálok most már ennél is figyelni arra, hogy szabályosan csináljam, ne lendületből. 

Viszont a labdát fel kellene pumpálni, ergo kéne keríteni egy bringás jópasit ismerőst, akinek megoldja a helyzetet.

Fekvőzés közben megint beordibált a kisördög a fejemben: Mi a ráknak csinálom én ezt? 

Aztán eszembe jutott ez a videó:

Hát ezért.

Hasonló a célom, bár én nem mozgássérülteket szeretnék tanítani, egyszerűen csak fiataloknak segíteni - a kungfuval. (Erről majd később írok, ha van rá igény, vagy ha nem vagyok lusta hozzá.)

Na, és ehhez többek közt sikeresen teljesítenem kellene ősszel a következő szintvizsgát, hogy aztán mehessek a mégkövetkezőbbre (segédedzői rang).... folytatnám, de mint mondtam: majd egy külön bejegyzésben.

A szintvizsgán pedig gyönyörű, szabályos, mondhatni büszke gyakorlatokat akarok bemutatni, az erőnléti résznél épp annyira, mint a formagyakorlatoknál.

Hát ezért.

Felfelé

Az egyik legjobb érzés edzés közben, amikor észreveszed, hogy azt a gyakorlatot/sorozatot/távot, ami eleinte a legnagyobb kínhalállal és gyötrelemmel járt, már könnyedén, megerőltetés nélkül teljesíted.

A mai kínszenvedős hegyfutás közben jutott ez eszembe. De jó is lesz, amikor ezzel is elérem ezt a tökjó érzést:)

Egyelőre még nem tartok ott, bár ez volt a 3. hegyfutásom, szóval nem illik nyüszögnöm még. Ma sem terveztem amúgy a futást, de egy kutyás cimbora hívott, hogy fent vannak a Gellért-hegyen, menjek én is. Így hát felfutottunk a kuttyal. Ilyen egyszerű, nem kell semmi motivációs lihegés. Ja igen, erről szerintem külön fogok még mesélni,  mennyire a könyökömön jönnek ki a tömegével áradó motiváló képek, kiírások, videók. Tú mács.

Valójában kifejezetten nehézkesen indultam el, a hasamban az olaszos sajtos tészta és a csoki még seholsem tartott az emésztés folyamatában, a vádlimban pedig erősen éreztem az utóbbi 2 hegyfutást.

De elindultam, és ezzel gyakorlatilag a nehezén már túl is voltam. 

A negyedénél már éreztem a vádlim (konkrétan betonná változott a kis komisz), a felénél jelentkezett a combizmom is, aztán az utolsó rohaggyámeg-emelkedőnél már a fenékizmok is tüntettek. Sebaj, sosem lehet elég izmos egy lány feneke. Egy pasié se. Izmos hátsót mindenkinek!

Ha meg már fent voltunk, akkor némi pihenő után lefutottam az előző bejegyzésben említett Meghalós Kört is.

A tüdőm a rohaggyámeg-emelkedőknél (szabadalmaztatni fogom ezt az elnevezést) ki akart szakadni, de valahogy még ezt is élveztem. Szinte látom magam előtt, ahogy a szmogtól összeesett tüdőm tágul, erősödik - ez elég gyermeteg kép, élettanilag ki tudja, mennyire helytálló, de nekem tetszik.

Ha a fenti kulcsszavak (kínhalál, kínszenvedés, gyötrelem, rohaggyámeg, tüdőkiszakadás) nem lennének elég meggyőzőek, tisztázom a helyzetet: nem mindenképp szeretek emelkedőre futni, meg lépcsőzni sem. 

Mert sosem mentek jól.

Ennek ellenére most mintkettőt rendszeresen gyakorlom.

Hogy akkor miért?

Mert AKAROM, hogy jól menjenek. Akarom a fent leírt tökjó érzést. 

És mert minden egyes ilyen futás/lépcsőzés után azt érzem: juhúúúúúúú, igazi superhero vagyok.

Csúcsra jutunk

Hegyre futni jó.

Rövidebb ideig tart, mint körbefutkosni a szigetet (ok, attól is függ, milyen hegyre futsz, a Kékestetőre nem kocogok fel innen), izgalmasabb is, és lehet mindenféle közhelyes gondolatokat fogalmazgatni közben. Legyőzöd az akadályokat, meg önmagad, felérsz a csúcsra, stb. 

Mivel az elmúlt 2 napban összesen tán 6 órát aludtam (vizsgák), hétfőn pedig felvételizek, nem mentem edzésre.

Ellenben a kutymót meg kellett sétáltatni, szóval fogtam magam - meg őt - és felfutottam a Gellérthegyre. Tüdő kiköp, leizzadás, amikor felértem, rájöttem, hogy ez így nem jó.

Mármint az, hogy felfutottam kb. 9 perc alatt, az nekem jó, de a vizslaságnak ennyi nem elég, ellenben ha kimelegedve csak sétálgatok az ekkor már szeles és hideg hegyen, akkor az tuti tüdőgyulladás.

Eszembe jutott ama bizonyos kör. Sőt: KÖR. Amit még P. jiao liennel futottunk mindig, amikor nyáron a hegyen tartottuk az edzéseket. Ez a bizonyos kör egészen gusztustalan, tartalmaz az elején meredek lejtőt, aztán erőteljes emelkedőt, aztán még erőteljesebb emelkedőt lépcsőkkel, majd némi lejtőt lépcsőkkel, aztán további meredek emelkedőt, végül lezárásképpen egy kis laza, enyhe emelkedőt, amit viszont ekkor már 90 foknak érzel. 

Több, mint egy éve futottam le ezt a kört utoljára, mindig meghalós élmény volt. Gyűlöltem.

Hát miért ne futottam volna neki most?:)

Kíváncsi voltam, meg tudom-e csinálni, vagy hörögve esek össze a lépcsős-emelkedős résznél.

Jelentem: megcsináltam. Nem a hörögve összeesést.

Összességében tehát kb 20-25 kőkemény hegyfutás volt a mai program, semmi más. A fkvőtámaszoknak nekiálltam, de a nyakbecsípődésem nem helyeselte még a dolgot.

Mindegy, ez is több, mint a semmi. Viszont ez a hegyre fel + KÖR kombó megtetszett, szerintem ráállok majd heti 2x-3x.


braking: nem Gellérthegy, hanem Gellért-hegy. Basszus, csilliárdezer helyen rosszul írtam évek óta.

Nem tudok jobbra nézni....

A tegnapi filozófiai kérdésről....

Yep, vannak nehéz pillanatok.Amikor két felülés között megállok, bámulom a plafont, és csak arra gondolok: mi a francnak csinálom én ezt? Mit ér ez az egész? Mit számít ez a felülés, az a hegyfutás, az az eredmény - egy eltervezett közös élethez képest?

De a végeredmény persze ugyanaz: folytatom a gyakorlást.

Mert...

Ha nem folytatom, az se változtat semmin.

Ha elhagyom magam, akkor sem lesz az enyém, ami akkor volt. Ha nem hagyom el magam - nos, akkor sem:)

A mai nap röviden:

Becsípődött a nyakam(ban egy ideg), délelőtt még nem is volt vészes, ergo edzettem itthon, aminek a hatására estére már vészes lett, szóval a tervezett hegyfutás helyett csak a kutyafuttatóba szenvedtem le a vizslasággal.

Nagynagy tanulások vannak, mint írtam, egy órát gyakoroltam ma - ennyinek bele kell férnie.

Kb. így nézett ki:

• Bemelegítésnek zsák (1 perces lengyelek - erről is írtam már, undorító továbbra is, de egyre jobban megy)
• a nyakam miatt most hanyagoltam a négyüteműt, helyette két zsákolás között csak alapállásban ugrálgattam, mozgolódtam (tök jó lenne, ha fordított alapállásban is tudnék majd bunyózni)
• eljátszottam egy ideig a mabo->gongbu -> pubu-> mabo.... mókával (tradícionális alapállások, egyikből a másikba mozgás, minél gyorsabban, folyamatosabban), ez is csak könnyűnek néz ki, de nagyon hamar megérzi az ember a csípőjét, combját. De ezt sokat fogom gyakorolni, mert hasznos. A térdem is imádja: ütemre kattog.....
• megcsináltam 12x a wu bu quant ("öt állás", kezdő formagyakorlat), rájöttem, hogy nem is butaság ez, tök jól lehet vele gyakorolni az alapállásból alapállásba való mozgást, és még az egyensúlyérzéket is fejleszti. Juhúúú, vissza a kezdetekhez!
• a szünetekben (vagyis amikor épp kedvem szottyant) hasaztam: 25 bicska, 30 felülés fitballon, összesen talán 4x. A bicskáról, mint olyanról még fogok mesélni, ugyanúgy rá kellene gyúrnom, mint a fekvőtámaszra, ez is a vizsga erőnléti részének egyik gyakorlata. És nem megy.

•  aztán, mert mazochista vagyok, megcsináltam a keddi edzés legfincsibb gyakorlatát: mabo -> guggolások (20 db) -> mabo ->.......