Véget ért a másfél hetes gyermekkrízises-lelkisegélyvonalas képzés, végre van időm például ide is írni. Rengeteget tanultam, többek közt azt is: elképzelhetetlen, hogy én napi 8 órán keresztül üljek.
Hihetetlen holtpontjaim voltak, 2 óránként kávéztam, a térdem sajgott.
Az egyik kávészünetben viszont ért egy "na, ez az" - élmény. Képződőtárssal, egy sráccal beszélgettem, kiderült, hogy ő is kungfuzik (más stílus, máshol, pár hónapja). Kóla volt a kezében, aznap már a második üveg. Pajtáskodva vigyorogtam: "Hát már megint mérgezed magad?"
Ez nem kioktatós-beszólós duma volt, hanem afféle együttérzős, tényleg kellett a koffein, én is energiaitalt toltam épp.
A csodálkozó válasz: "De hát lehet! Lehet, mert sportolok és úgyis lemozgom."
Úgy meglepődtem, hogy el is felejtettem magyarázkodni, meg különben is, minek?:) Hogy hiszen én nem arra gondoltam, hogy el fog hízni...
Eszembe jutott, hogy volt valahol egy pont, egy vonal, vagy egy akármicsoda, ahol megváltoztak a dolgok.
Sokáig megettem bármit, lehetőleg soksok gyorskaját, mondván: úgyis edzek, úgyis lemozgom. Ehetek bármit. Megihatok 2 liter kólát egy nap.
És igaz is volt, ha az alakomat nézzük, hiszen nem híztam el sosem.
De...
Most már úgy vagyok vele: mivel sokat edzem, mivel sportolok, ezért nem ehetek akárhogy. Azért nem iszok meg 2 liter kólát egy nap, mert fontos nekem, hogy jól teljesítsek, fejlődjek, egészséges legyek, hogy sokat, örömmel tudjak edzeni. Mert egyszerűen észrevettem, mennyivel jobban érzem magam, erősebb, energikusabb, könnyedebben mozgó vagyok, ha odafigyelek az étkezésekre, és hát elég egyértelmű, hogy tök jó érzés erősebbnek, energikusabbnak meg sötöbönek lenni, magasabbra ugrani, nagyobbat rúgni.
Átfordult a dolog... És ennek nagyon örülök.
Nnna, és akkor hogy mit is gyakoroltam mostanság....
Back to basics, mondhatni.
Nem volt sok időm, se helyem tegnap, hát elővettem a fegyvereimet: a szablyámat, a jianemet(kétélű egyenes kard) és a botomat. A lakásban.
És egyszerűen forgattam őket. Pár perc után égett a karom, az alkarom olyan eres lett, mint a gyúrós magazinokban a srácoknak. Ha az esztétikai részét nézzük a dolgoknak: a fegyverforgatás (most konkrétan tényleg csak a forgatásra gondolok, nem a formagyakorlatokra vagy küzdelemre) szépségesen szépen szálkásítja a kart.
Jian nagyon rég nem volt a kezemben, teljesen elszoktam tőle. Ráadásul nehezebb fajta is a kardom, ezt a fajtát inkább taijira szokták használni, nem egy versenyjien... De épp ezért most nagyon jó volt edzeni vele.
A vállak lazák, a kar, csukló mozgása könnyed - miközben veszettül nehéz és fáj. Alkarerősítésre tökéletes a magamfajta gyenge, törékeny leánynak.
50 forgatás előre, 50 hátra - majd ugyanez a másik kézzel is, mindez 4x. (Ahogy a bottal és a szablyával is).
Na igen, a gyengébbik kézzel rettentően suta érzés fegyvert forgatni, ami a jobb kézben suhog-pörög, hasítja a levegőt, az a balban csak billeg, szinte nyikorog a mozdulat. Nem "kell" megtanulni bal kézzel bánni a karddal, szablyával - de tekintve, hogy már így is jóval gyengébb a bal oldalam, mint kiderült... Igenis ügyesedjen a bal kezem, karom is.
Utána a könnyű kis szablyám felüdülés volt, bár a bal kezes móka itt is megizzasztott.
A botforgatást pedig az előszobában oldottam meg. Olyan szűken kell forgatni a botot, mintha egy folyosón, két fal között lennél - hát én most ott voltam. Az egyik oldalon ráadásul tükör...
De csak egyszer csaptam le majdnem az egyik képet a falról, és csak kétszer vágtam magam sípcsonton - elég is az.
A fegyverforgatásban, ill. a fegyverekkel való gyakorlásban amúgy is az az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtanuljunk "nem félni" a fegyvertől. Ez nem is olyan könnyű, hiszen kezdőként mindenki szétveri magát a bottal, nekem helyes kis vágásnyomok vannak a szablyától is... Pedig életlen gyakorlófegyverekkel dolgozunk.
Elkezded végre erősen, gyorsan, lendületesen kezelni a 170-180-200 centis botot, egy kicsit elveszted a kontrollt, vagy egy centivel "arrébb" húzod el a kezed - és koppan, csattan a lábadon, fejeden, veséden, bárhol. És ilyenkor persze rögtön folytatni kell a gyakorlást, ugyanazt a mozdulatot, különben sosem mered megcsinálni újra.
Egyszer úgy szájba vágtam magam vele, hogy Angelina Jolie sírva fakadt volna irígységében, ha látja felduzzadt ajkaimat.
Ma pedig a jiennel volt vicces élményem: kissé álmosan, nem odafigyelve kezdtem pörgetni - meg is bosszulta rögtön. Ha éles fegyver lenne, most nem lenne bal fülem.
Így csak némi zúzódással megúsztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése